Majd elfeledi minden téli ág az első hó súlyát
S fekete kérgeikre emelt gyöngy lesz a napod
Kinek nyakára mér a végítélet kár titkolóznom
Öngyilkosság volt jöttöd s az anyát akit téptél
Értik majd gyógyító hínárjaid gombafelhőiben
Majd megtagadja az első nyelvsikamlást arcod
Fogad öbleire mért húsait nyársra égeti a fagy
Bensődnek nem lesz ember se ismerős se vad
Árulkodásaidból bilincsre vernek igazságtalan
Nem lesz ki pártodra álljon magadtól is elállsz
Majd a másvilág ismert fokföldjein térképezhet
Ha a testetlenség cipzározhatatlan pulzálásaiból
Hiába vallatod magad nem lesz kinek meggyónj
Utolsó láváid dermedt kagylófényeid derengése
Fenn baktató pilláid közé kopott inga lesz a csend
Majd anyáért kiált minden vetélt fiú és vetélt lány
Majd apáért kiált minden vetélt lány és vetélt fiú
Majd karját kutatja és ölét hűsíti minden temető
Majd vígaszt citált pokol lesz az öröm és a menny
Majd mikor méhtelen sejtelemzárvány a teremtő
Majd mikor aberrált jósága gyilkolásra toborozva
Ember embert eszik és az utolsó bárány is ember
Bőrbe bújt démont űz magából és vágott fejedre
Koronát tíz ujjával ölt özvegy folyó a hegy a völgy
Torzótól feslő kelyhe lesznek a testnek lélekurnák
Majd hiába hallatott kiáltás lesz az utolsó bocsánat
Iszapűr lepi el szívvaginádat ó szüzesség smaragdjai
Utolsó kürtjeit ha halljátok a magasságos Koldusnak
Meneküljetek mert szeplőtlen ördög lesz a gyermek
Anyja mészárszékén Ki utolsóként születik közétek
Majd a végtelen fekete lepedőire alvadt magzatvíz
Kénes álmai életre kelnek s nem énekelhetsz többé
A zsoltárok bátor és bőséges nincstelenjeinek dalt
A föld feltámadottjainak városában nem hallat zajt
Alászállott Jeruzsálem kapuinál alvadt vért osztogat
Majd fákért könyörgöm és fényért danolászva kelt
Az első emlékezés fájása ne feledjem miért jöttem
Kezem korsóival vizet mérni szemeitekről s számon
Az első karácsony szerelme boldog ürességbe hajt
Ha az utolsó halál és első elragadtatás bebalzsamoz
Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?