A jó tanítvány nem másolja le, egy az egyben a mesterét, hanem megpróbálja önmagát a mester szintjére emelni, a tőle kapott tudás által. A jó mester pedig megtanítja a tanítványnak, hogyan tudja az önmagát mesterien megcsiszolni, az átadott tudással.
Kártyát vetett a sors
asztalán a mester
nem osztott sok lapot élő
igékbe forrasztott bele
hiába kértem őt kicsit
még hadd legyek halott
hiszen csiszolni kéne még
engemet mert meglehet
ugyan a kőbe zárt
lelkemet fénybe vitte már
míg a lassan múló testemet
börtönömnek szánva
földre küldte megcsiszolni
pedig tudja jól az élet
rajta semmit sem csiszol
meg nélküle az elme
sem lesz halhatatlan
fénytelen marad mert csak
vele együtt egy és oszthatatlan…
Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?