Bauman Beatrix Bianka: Határmezsgye

rég voltam már a lágerben. hiányzik az a kopott deszka, amin egymást melegítettük átkarolva.
hiányzik?
az a kis fadarab mindent elviselt.
Elviselte, ha a rothadt test ráhullt, mint valami falevél a fűzfáról, ami avarként temette be.
vagy a ruhánk csíkjai.
emlékszem: minden este megszámoltam.
a ruha huszonegy csíkja tartotta bennem a lelket; reményt adott, hogy legalább van ruhám és csíkos.
szánalmasnak gondolnak.
de amikor az ember arra ébred, hogy verik az ajtót és elviszik az otthonából, akkor a ruha
az első, amit bepakol a táskájába, persze feleslegesen, mert úgyis csak egy lesz a sok közül.
nem volt név.
kaptál egy számot; nem tudták kinek a
borja vagy.
sokszor azt hiszem, az irodalom is
Ilyen: egy nagy jelige.

Paks, 2022. nov. 23.

Bauman Beatrix Bianka verse legutóbb a Szöveten: