VERS

Kalász István: amikor verset írok, olyan…

mintha nyílvessző repülne felém felém de tudom
sebezhetetlen vagyok és olyan is mintha a semmi
lenne a mondanivalóm és olyan még mintha a sötét
folyóparton égő bárányt látnék vagy amikor beteg
ágyához húzom a székemet vagy a tribün előtt megállok
és csak állok állok… vagy filmkulisszák között kötöm erősre
cipőmet vagy amikor éhesen hazamegyek és olyan is mint
amikor az életrajzomból igyekvőn kihagyok de a végén
áthúzom saját nevemet vagy a három pont helyett kiáltó
jelet teszek és olyan mint amikor vörös tussal húzom ki
a gyenge széleket vagy amikor a tagsági igazolványt eldobom
hajnalban a körfolyosóra északi fényt képzelek vagy amikor
kedd reggel mondom a fáradt eladónak: Semmi sem hasztalan.
Még olyan is mint este a telihold ami felhők mögött dereng
és ez hajnalig így marad pl. ilyeneket érzek ha írom-írom
a verseket.

Kalász István verse legutóbb a Szöveten:

One Comment

  • Fábián István

    „de a végén áthúzom saját nevemet…” – szelíd és félelmetes félmondatokban a kerek egész.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .