Csikai Gábor: Tapsot a végtelennek!

tapsot kérek a végtelennek
hisz ma is és holnap is égbe mennek
katonái a magasságnak
utat hiába vágnak
maguknak a legyőzöttek
akik a falakon túlról jöttek
akik örökké csak a fénybe vágytak
a százszor gyávák helyett ezerszer bátrak
mindhiába
már nem léphetnek az éjszakába
oda sem mehetnek ami a csenden túl van
hiszen az újban
már ők annyit jártak
kezükben lelkük elpusztíthatatlan tárgyak
gyanánt markolják még mindig őket
de én már nem sajnálom az igyekvőket
miért is tenném
hisz a hatalmas titkokba menvén
helyettük néha én is meg-megállok
tenyeremben az óceánok
alattam a felső alvilág ég
és már elhiszem hogy örökké tart a játék
amit egykor gyerekként kezdtem
álmaimból szőtt aranyszín mezben
még ma is azon a világvégi pályán küzdök
elfújva lassan mind a füstöt
mely tüdömbe is bekúszott
én most már az összes árral úszok
és persze minden létező árral szemben
hisz ez lett a rendem
az örök mérce
nem tudom minden belefért-e
amit egykoron annyira akartam
amit ezerszer daloltam ezer dalban
és ki még egyetlenegyszer sem mondhattam
abban
a sötét törött létben
melyet soha és senkitől sem kértem
és végül valahogy mégis kaptam
de az a jó hogy arra laktam
ahol azok élnek
aki többé a pokoltól se félnek
így nekem adják
összes kicsinyességük nagyját
s minden nagyságuk kicsinységét
így lelek egyszer a végtelenben majd békét
hát tapsot őneki ezért kérek
és ha vége akkor majd oda visszatérek

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:

Csikai Gábor: A várromok megszülettek