VERS

Varjú Zoltán: Grand Canyon – Psychosocial –

Mondhatni némiképpen konszolidált
volt a srác csak néha-
néha léha mód élte az életét aki
élt éldegélt pedig az anyja vele
már többször elvetélt
előtte ő mégis újra meg újra
fényre vágyott ezért
megint csak magzat
módra váltott majd végül
felszínre bújt anyja meg kimúlt
üstökösként távozott el a kórház
szülészetén hagyva őt de spongya rá
azóta nagyra nőtt rég
lejárt lemez mi volt ki holt ki élő
kövület akár a bojtosúszójú hal
halászlébe tényleg nem való ezen
rágódni tök felesleges
bármit mondani a fontos most
mi van lám épp a munkahelyére rohan
duplacsöves kicsit ódon kicsit
kopottas a kezében a sörétes
otthon volt ebédre bableves jó
nagy túrós- palacsinta
és a tegnapról megmaradt mákosrétes
nyilván így már jóllakott
csupáncsak vérre éhes pindurit sem
ganajjal gurít azzal telt
talicskát a földre hányva laza sikoly
várja csendet rombol a lárma
ahogy őrjöng és tombol a puska
hatalmasat durran bőr alatt hús
szakad a koponya összeroppan
puskatus veri orcáján kiül a rémület
nem segít itt semmi szó
se feszület a falra fel-
szegezve munkatársa csüng
alá a falról lába földig ér akár a nap
mikor a napsugár
a pályaíve végén visszatér
már nem aggódik semmiért a főnöke
ma némán hallgatag a száj kitátva és a szem
meg fönnakadt a homlokon: -
Odáig apró rés
hasadt, mint egy grandiózus
Grand Canyon…

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .