2024.03.02.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Kiss Tamás: Nyakig

Kiss Tamás: Nyakig

3 min read
Nyakig merülni a jakuzziban mily édes / Mintha mézzel simogatnád bőröd ráncos partjait

Nyakig merülni a jakuzziban mily édes
Mintha mézzel simogatnád bőröd ráncos partjait
Egy élv-kalitkában világra fröcsögve
Termálvízzel drága papagájodra gondolva
Aki nélküled nem kap ma tenyeredből szeretet-magot
Se vadászgörényed simit, aki vicsorogva vár viszont
Hogy újra lekarmolhassa rólad zavaros habú krémjeidet
Míg mások mindenféle gusztustalan pácokban üldögélnek
És nagy vagányul olajos pocsolyákat fröcskölnek
Másokra és magukra a pénzhajsza-labirintusokban
Dagonyázva bélhurutos köhögésekkel bölcsnek hitt pofavágásokkal
Hajnaltól hajnalig, rigó és verébfütty hallása nélkül
Hébe-hóba elhullajtott szeretlek-szavak porviharaiban
Úgyse hallja senki, legfeljebb a rózsaágak bólogatnak némán
Cigicsikkekkel és egyéb szemetekkel telepakolt parkokban
Sétányokon, ahová a nap félve küldi fölösleges áldásait
Az összevissza embertalp-nyomok káosz-grafikáira
Hisz jól besulykolt igazság, hogy az idő semmi más csak pénz
És ráadásul olyan, mint a lélek és az első világháború
Hiánycikk…Elfogy, mint a töltött káposzta és a türelem
Tettetett bájmosolyokkal hunyorogva libben tova
Hazudós remény-terepszínekben incselkedve újra meg újra
Elhiteti a hominidákkal, hogy az időpénz az élet sója
Show! Na ja! Pontosan ez kell a friss mákosveréb patkóra
Ahogyan azt Ignác tanár úr mondá egyszemélyes lakás-zárkájában
Mert szólni mert elfeledett, idő temette demagógiákra
De kit érdekel? Valami egészen ősemberi izét mészárolt le az érdek
Háttal az észek, háttal a Napnak, nyakig faji önkívületben
Megváltást állatoktól várva bordák közé szorult sóhajokkal
Miközben a történelem lánctalpait minduntalan áthajtják a logoszon
Múltakban, mostokban és a mindörökre várakozó jövőkben
Hogy ne élőlényé lehessen az élet, hanem falra hányt pacák gyanánt
Csorogjon haldokló tudatokkal Hádész poklai felé
Átélve az élettelen chip-kelődő magasrendűségét
Fürödve fájlokban, mint csurig telített jakuzzikban
És nem gondolni, nem gondolni semmire soha, semmire soha
„Mindjárt kapod a dupla hamburgeredet drága!”
Nyakig fetrengve életművi mosolyokban paplanos ágyakban
Boldogan…a hosszúra nyúló fatal error – mámor pillanataiban
Aztán egyszer csak jön valami igen nagy hullám – na nem a tengeri
Nyakon felül lep el, meg tovább, aztán már hiába kel fel a Nap…
Tényleg így akartad???

Nem tudhatod, hiszen azt sem ismered mi is az, hogy akarsz
Hiszen minden minutumban „alábuksz” önmagadnak is öntudatlanul
Létben gyűjtött összes vagyonod mosolyfényű öngyilkosság
S végül magadban viszed magaddal önmagadba szorult valódat
De büszke lehetsz holtodban, mert ott is, mint éltedben csak egy semmi maradsz
Egykoron vakká tett, de már mindörökre vakká lett álmokkal

„Nem menthetjük föl magunkat eszünk használata alól, mert azzal a teremtés célját hiúsítjuk meg…” (Immanuel Kant).

De hát e meghiúsítás mindenkor valami össznépi ünnep!
Mondjuk például egy Wermacht-felvonulás, vagy egy szovjet díszszemle
Behívó parancsnak alávetettség, mindenféle történelmi rabszolgaság
Jelszó és frázis-áradat-hullámokban tóduló tudatmódosítás
Minek már ide a heroin, megy minden magától, mint az ágyba szarás
„Kötelesség tudat” Na ez az! Legalizált ölésbe szocializálódás
De legfőképpen altatás és alvás, egy életre szóló elhunyás
Hogy épülhessen a százezredik „Szép Új Világ”
Gondolat-fosztott agyakból lett koponyahegyek halmai nyomán

Ez itt egy ima, jól tanuld meg fiacskám!

Nincs felocsúdás, halál van!
Monoton kattognak a vonatkerekek, sírva süvítenek a szuperszonikus gépek
Nincs felocsúdás, halál van!
Monoton vonatkerekek, szuperszonikus gépsüvítések
Halál van, nincs felocsúdás!
Sorsokat gyűrve zakatolnak a vonatkerekek, visítanak haldokló gyerekek
Huhogó süvöltésekkel zuhannak repülők húshegyekre
Sártolulás zúdul haláltól kifeszülő riadt szemekbe
Nincs más csak halál és zakatolás, halál és zakatolás, halál…
Nincs megállás, nincs más, csak szemközt rohanó végállomás
Kattogva forgó lánctalpakba szorult testzúzalék-maradvány
Nincs felocsúdás, nincs felocsúdás!
Halál van, halál, csak halál van! Csak!

S közben egyen-bábruhákba öltözött diktátorok temetnek „hősi halottakat…”

Valahonnan egy dal hallatszik
Maradék bohóc énekel temetetlenül maradt mezítelen holtaknak
Dicsőség-balladákat, sirató énekeket
S mindeközben kicsit sírdogál, de lényegében nevet
A földkupacok körül mutáns tyúkok kapirgálnak
Nyúzott, éhes macskák egerek után kutatnak
Holnap, majd újra monoton kattognak a föld alatt a metro-kerekek
„Munka” van, nincs felocsúdás!
Nincs megállás, nincs más, csak szemközt rohanó végállomás
Napnyugtával záró álmodozás, aztán alvás és alvás és alvás

„Egy kis méreg hébe-hóba: hogy kellemesebb legyen az álom. És jó nagy adag a végén: hogy kellemes haláluk legyen.” (Nietzsche).

Kiss Tamás: Háttal a Napnak

Kiss Tamás legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.