Lencsés Károly: …passió… (mondta neked?)

a könnycsatorna megnyílt égbolt.
sárból bontakozik ki éteri alakod.
mocska, az én halandó tisztaságom
lenne?
lüktető sebeid nyitott szája tátog. nem értem.
kiütött fogaid markolod, s még mindig engem szólongatsz?
mondta neked?, ha ember leszel
ácsolt kereszt hátadra nem való?
még mindig azt gondolod, hogy
te majd orvosa leszel a problémámnak?
vagy kedved szegte a bőrödre keményedett
élősár. gyógyult sebeid már nem viszketnek úgy.
kificamodott vállaidra ültetsz közel
a füledhez hogy megértsd részeg hablatyolásom…
mondta neked? ha ember leszel
nem égsz olyan elhatározással, hogy
újra értem porba hemperegj, és meleg
nyúlós nyálat nyugodtan letörölgeted
amit szájam permetez feléd?
mert, mint a te kardod a szó
tudd meg én önkívületben nap mint nap
porral, vérrel panírozom az ünneped.
az én szavam kő, mely szégyellem, ha nem
betöri a másik ember fejét.
halandó!
megbántódsz vajon, ha hányás szaggal
öklendezve szólongatom elhagyott divathitem, és nem járok
arra ahol te mentél soha…

Lencsés Károly verse legutóbb a Szöveten: