Kalász István: Fogadás fentről

Jön későn email olvastam a versét…
Meg jön a másik: Meghívó - este fogadás.
Azt kérik menjen. Oda a Rózsadombra fel.
Délelőtt lélekbokorban ül nem tudja mit tegyen.
Eszébe ötlik: Idegentől édességet…
Ám-de az élet mint kalandregény mégis-de?
Így aztán? Győz a varasodás a seb fölött
Tükör előtt áll: vékony a határ a leírt és a
nem kimondott között nyakkendőben?
Akiben van mélység még kapaszkodhat?
Aztán villamossal budára újszagú busszal
portalanított úton fel. A villa lejtős kertben áll
szőke nő: Olvastam a versét…
Teraszon tálcáról izzadt ujjaihoz hideg bor
biccentés. Látja a G. hegyre kifeszített zászlót
messze alant. Foga háromszor metszett pohárhoz
koccan. Valaki lovaglócsizmában süteménnyel
ítélkezik. Odébb író nevét rosszul ejtik söpör
szilánkokat márványról a pincér. A teraszon az
éppen főigazgató beszél: Drágabarátaim…
Ekkor mögötte valaki felnevet. Ő gondolja erre:
van remény. Lemegy az alagsori vécébe rágyújt
a füstöt parányi ablakon fújja ki majd derűsen megy
onnan amerre lát az erősödő sötétségben.

Kalász István verse legutóbb a Szöveten: