Összerogyni látszik az öreg gépezet,
mely nekünk végtelen álmokat adott.
Úgy szállunk majd égitestről-égitestre,
mint múló álom, mely szívesen vándorol.
Kötődünk mindannyian véges életünkhöz,
mint dolog a tényhez, elmúlás a lényhez,
mintha suhintástól nem állna meg idő
és sohasem lenne lánghalott az élet.
Hol vak próféta falnak zengi hamis énekét,
Ott meddővé lesz az ősnemzés bölcsője,
harangláb reccsen, hullanak szentélyek,
s ágyú szavára a vesztes bolygót cserél.
Karácsony Tünde legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
