Géczi János: Tök (vers), Róma 4. (dekollázs)

Áfra Jánosnak

Végezetül a törmelék tetején
megtelepedik a növény, amely
a nyirkos-nyálkás helyre ejtőernyő-
levelekkel ereszkedett alá
a mocskos égből, hogy kilenclábnyi
hosszan befussa a szennyezett talajt,
virágok sárga kürtjeit nevelje,
s hogy kitelik ideje, növesszen
hasat kígyóalakján.
Ez az, mondják,
amely megfagyott vízből állt össze.
Beszélik, nedves szemű, szája hideg,
gyomrot lazító. Az ihatnámságnak
véget vet, embert emésztő. Hírlik,
minél nagyobb lesz, a világ annál
rövidebb, nem szárítja füst, nem tárol
magvakat. Olyan szakács gondolta ki,
hogy milyen legyen, aki savas létől
lágy húsú, a múlt mesterségeit
többre becsüli a jelenénél,
s a jövőt pompás romjaiban
látja szépnek.
Te tök, te istensebre
zöld árnyat terítő, a felnevelt
homályodban hever-e tövednél
próféta, vagy csak magadnak suttogsz,
mint akinek leveleit tele-
íratlan füzet lapjaiként a szél
oda s vissza szorgosan hajtogatja.

Géczi János: Róma 4.

Géczi János legutóbb a Szöveten: