Kihúzott szegek égre meredtek mind,
Halott, s vér tiszta hegyen a holttest.
Magára maradt a kereszt már megint,
Minden beforrt, nem jelzett sehol seb.
Egy pillanatra sötét volt, majd égett,
Kigyúlt az összes csillag, fényfáklya.
Szél suhogott, millió angyal szárnya,
Mikor, ott egy holttest, – Istenné lett!
Azt hitték megölték Őt, mint a latort,
De, élőbb lett, akár csak valaha volt,
S két végű világban, – megszületett!
Azóta, emberszívben, képen zászlón,
Akárhogyan, fonott ezüst nyakláncon,
Hordom, – s áldom, – azt a feszületet!
Balajthy Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?