Világítsak – kérlelsz,
felgyújtott erdő
ropogjon ereimben:
vérezze fel talpam
nyomkereső ösztön,
elmém rezervátumában
őseim jussanak levegőhöz,

mondjam el még
e szorongássá alázott ringben
az arcok élén sorvadó reményt

boldogság-látszatot
minden feltápászkodás után,
a kapott sebek hogyan válnak
életben tartó rémületté -,

múlás csapásaitól
miként zsibbad el
visszavonhatatlan,
kacér szózatunk,

tűnékenyben a reménység
hiába vérszegénylik
az éhség éhség marad
és szomj a szomj.