Édes a nyálad, mondtad, olyan vaníliás,
s ezzel eldőlt a dolog, a dolgunk, mialatt
egy, addig mélán lapuló kaszsáspók
lomhán elindult hosszú lábaival tapogatózva
a könyvespolcon, a keménytáblás Th. Manntól
kaszált a puhakötéses Murakami Haruki felé,
ránk ügyet sem vetve, elvannak ezek
egymással tavaszig, gondolta hunyorogva,
én meg úgy döntöttem, hagyom, művelődjön,
nem penderítem a szemetesbe, végülis
tetszik, nem tetszik, ő volt itt előbb,
ez az ő otthona is, tőlem mutogathatott,
mert ujjongva csak arra figyeltem, hogy
mint egy születésnapi vaníliás fagylalt,
olyan a nyálad, suttogtad mosolyogva,
s ezzel eldőlt, mától ott alszom, nálad.