Biciklivel tekert a kis kocsmába,
rőt pilláin sápadt hajnal matatott,
töményre jól csúszott az almabor,
félúton megágyazott az árokban.

A mámornak se vége, se hossza,
a pálinkát alig bírta már Lajos
öklendezett, lavór fölé hajolt,
hónapokig a szakadt sezlont nyomta.

Csikkek szálltak, kockás takaró égett,
takarított idős nője serényen,
utoljára megnézte a füstölőt.

Némán vánszorgott a csontsovány férfi,
szép akasztással akart ünnepelni,
a rőt kenderkötél merészen erős.