No, ha már maga se vesz jegyet, akkor nekünk régen rossz, mi már régen a veszett fejsze nyele vagyunk, uram! Hát mi a kórságért nem vesz? Ha ellenőrizni megy az első, a próbanapos alkalmazottját?

            Nem telik? Egy vacak jegyre se telik a vállalkozásából? A vegyi- és festékboltból? Ne mondja már, mert akkor én mit szóljak? És ha a városi bérletre telik, erre, erre a vacak környékire miért nem? Ne ijesztgessen már! És ne rémisztgesse magát se ellenőrrel folyton, mert mire a boltjába ér, összemegy a pöcse, már bocsánat. Az önbizalma a béka popója alatt lesz, aztán nézheti, megnézheti magát, hogy is nem tisztelik a dolgozói. Mert ránézésre elég kis vakarcs, na, hát nem úgy néz ki, mint egy szerelemgyerek. Kicsi is, sovány is, és egy merő görcs itt mellettem. Tele van, na, egy rakás szorongással, azért is kezdeményezett beszélgetést velem. Velem, egy középkorúval, akit egyébként észre se venne, vagy azt gondolná róla, hogy megy, mert éppen megy, hogy elvegye a helyét egy fiatalnak a munka világából. Szóval ne jöjjön itt nekem, hogy maga egyébként komilfó, csak most nem. Mert aki vállalkozó, tulaj létére képes egy szál, gyűrött jeggyel szaladgálni, annak az én olvasatomban elment az esze. Az ne akarjon szűz maradni, és ugyanakkor egy jót is kefélni, az járjon kocsival ellenőrizgetni, cseszegetni a dolgozóit, és ne blicceljen a buszon, mint más, rendes, becsületes munkásember. Bár jók vagyunk benne, és egyre jobbak, de maga csak lyukasszon, maga csak tartsa fenn nekünk a közlekedési vállalatot, maga csak szorongjon, és ne akarjon ide is, meg oda is állni. Ne inogjon-binogjon, maradjon ott, ahol van, ahova a jószerencséje vetette. Mert ilyen nincs, de maga tényleg egy négyes lottón vette az üzletet, és én hiszek magának, mert hiszek, ha nem is a szerencsének, de a sorsnak, annak igen. Vagyis a sorban hiszek, na, abban, hogy egy sors egy ember, s a sors természetében is hiszek, hogy rossz is, de jó is van benne. No de maga csak szorongjon, maga csak kövessen el minden hibát fiatalon még, hogy aztán tapasztaltan, bölcsességgel tele vigye csődbe a boltot, vagy virágoztassa fel. Az a maga dolga. De ne próbáljon spionkodni, ne próbáljon közénk vegyülve ellesni alkalmazotti titkokat.

            Bár nem dörzsölt, nem egyáltalán nem az. Most is hiába megy ellenőrizni az elsőnapos eladónőjét, hogy lopott-e. Hát hol él maga? Mit gondol maga rólunk? Merne-e ez a kislány már az első napon egy forintot is kivenni a kasszából vagy elcsenni bármit is egy vegyszerboltból magának? Gondolja, hogy meg merné kockáztatni az állását egyetlen forinttal is? A családja reményét, hogy lesz még valaki, aki kisegít, aki beszáll a villany, gáz és egyéb számlákba? És ugyan mit, mit vinne el egy vegyszerboltból? Vagy távozáskor meg akarja motozni? Maga? Bár maga még élvezné is, maga kis mocsok. A nagy hodályt, a vegyszerszagot, amibe egy édes kislány izgalmi illata ékelődik. De felejtse el őt, nem magáért izgul, hanem önmagáért, a kenyeréért. De maga, amilyen kis görcs, ezen nőtt fel, csak az illatán a lányoknak, mert görcsös. Görcsölt is mindig. Szerénykedik itt nekem, hogy nem, nem ötöse volt a lottón, csak négyese, de maga nem szerény, nem csak úgy, lazán önzetlen, nem puritán kisigényű, dehogy. Csak egy kényszeres anál karakter, na, már megbocsásson. Így első ránézésre, de sajna másodikra is.. Magáról messziről bűzlik, hogy a reggeli kakát se adja oda szívesen, olyan rekedéses helyből, hogy tanítani kéne. Maga ab ovo, már-már születetten bizalmatlan, akkor minek kellett magának boltot nyitni, és embereket fogadni a boltjába. Ahhoz bizalom kell, kisöreg, de ha maga most odamegy, és lassan, pontosan számolni kezdi a bevétel, akkor a fiatal lányban egy világ fog összeomlani. És ha marad, ha holnap is jöhet dolgozni, első dolga lesz kipletykálni magát a többiekkel, hogy maga, bár férfi, milyen undorítóan, gyomorfordítóan kicsinyes és bizalmatlan. És egyáltalán. Minek magának a nők. Egy vegyi áru- és festékboltban. Miért nem keresett férfiakat inkább? Legalább egyet a boltba. Vagy a férfiakkal mindig is hadilábon állt? Sose fogadták be, mi? Se gyerek-, se kamaszkorában, mert magának való volt, önző kis számító férgecske volt mindig a fiúk közt. Anyuci, apuci gerinctelen állatkája csak. A (mikro)család reménye, büszkesége, egy felpumpált giliszta, na. Nem volt magával semmi baj, csak a tanárainak nem kellett, a fiúknak, se barátnak, se ellenségnek, aztán a lányoknak se. Még baráti vállnak se, ahol kisírhatták volna szerelmi bánatukat. De maga fütyült rá látszólag. Mutatta a családnak, mekkora nagy legény, de a szíve mélyén várta, hogy egyszer eljöjjön a maga ideje, és eljött, és nyert, és vett és beindított és felfogadott nyolcat.

           

            És jó lenne, ha maga se izgulna fel ma, nem keverné bele a farkát a bizniszbe, vagyis az egészen enyhe, de mégis csak szadisztikus hajlamait. Mert amíg maga finoman, kellemesen, lágyan izgatott lesz tudat alatt az alkalmazottja illatától, amit szintén tudat alatt bocsát ki magának, tudat fölött ő kineveti magát. Kineveti, mert kicsinyes, bizalmatlan, mert nem tud bánni a nőkkel, mert valahol az oviskorban tart az érettséggel a nők tekintetében. És ezt a nők megérzik, ezt a nők hamar felmérik, és akkor magának ab ovo lőttek. Mert ezt a maga kis hibáját meg fogják lovagolni mind a nyolcan. Előbb egyenként, aztán szépen összefogva maga ellen. Igen, drágám, lopni, csakis, és hazudni fognak magának. És Ön hinni fog nekik, kezdetben biztos, mert most el van varázsolva, mert most el van telve magától. És fűnek, fának, nekem is meséli, hogy maga Fortuna asszony kegyeltje. De sajna csak az övé, a nőket egyébként nem ismeri. Az embereket általában nem ismeri. Nem tudja, mitől döglik a légy, mi az a csízió, a virtus, amiket ugye ennyi idős korukra a fiúk azért eleve tudnak. Csípőből, hogy úgy mondjam, és maga ezért azt sem tudja, mitől fekszenek is, nem csak illatoznak a lányok. Mert a lányok aszerint választanak, milyen a férfiak közt elfoglalt helye a választottjuknak, bogaram. A fajankócskákat, az anyuci kedvenceit megvigasztalják olykor leereszkedően, de becsülni nem becsülik.

            És az Isten szerelmére, ne nevezze őket lányaimnak. Nem stricijük maga nekik, csak munkaadójuk. Nem lehet ennyire tapasztalatlan a szavak jelentésében, kisöreg. Még valaki kicsipkézi a pofácskáját a sötétben, ismeretlenül. Féltem magát, na. Legalább a szülei szólhatnának, hogy ne így nevezze a dolgozóit. De lehet, hogy azok is burokban neveltek voltak, és megvetik a szlenget. Magasról tojnak rá, vagyis bocsánat, felülről tekintenek minden alantas dologra, mint a széklet vagy a szex. De maga mégiscsak bátor volt és kitört, ki a családi karámból, bele a nagy üzleti életbe azonnal. De legalább, kicsim, ne lányaimozza a dolgozóit.

            Gondolja csak meg, ezeknek a nőknek apjuk, barátjuk, férjük van. Csak a maga buta, (ferde) fantáziájában lányok még, szép, szelíd, illatozó szüzek egy csendes tó partján. De ez nem úgy van, fiacskám. És ezek a lányok nem a te tavad, nem a te partod homokján ücsörögnek, hanem főleg ahhoz tartoznak, akit szeretnek éppen. És nem rád várnak, hanem főleg őrájuk várnak odahaza, és akik odahaza várják őket, nem fogják sokáig tűrni, hogy olyan névvel illesd a szerettüket, mintha a lánykereskedelemben dolgoztatnád őket, és nem egy büdös vegyszerboltban.

            Amit épp most készülsz eltapsolni, amin épp most löksz egy nagyot a szakadék felé, te barmocska. Te Isten barma, te!

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Juhász Zsuzsanna: A baleknő