A címhez rögtön hozzá kellett volna tennem, hogy a miskolci. A miskolci éjszaka. Az valami különleges, semmihez sem fogható különlegesség volt a nyolcvanas évek közepén. Mint a Miskolci Nemzeti Színház új tagját, az idősebb kollégák rögtön szárnyaik alá vettek, gondoskodásuk mindenre kiterjedt. (Kezdeti sikereim után a női hölgyek, avagy művészi asszonyok – akkoriban így hívtuk a kolléganőket a színházban egymás közt – meg is jegyezték, na a Mihályi-bérlet mellett már lesz Zubornyák-bérlet is, ez hízelgő volt számomra és jólesett). Matus Gyuri és Ábrahám Tyutyi híresen jó barátok voltak, kifogástalan úriemberek, hajviselet, öltözet és jómodor tekintetében egy eltűnőben levő finom világot képviseltek. Kitüntettek a barátságukkal, nagyon szerettem őket, jó kollégák és nagyszerű színészek voltak. Egyik este meghívást kaptam tőlük, “Miskolc fényei” című éjszakai túrára, ami, mint később bebizonyosodott, összeért a “Hajnali ébredés” című túrával. Előadás után a Jereván bárban kezdtünk, a személyzet diszkréten és nagy tisztelettel üdvözölte a híres művészeket és a velük érkező “cődlinget” (Szabados Brusi bácsi szava volt az újoncokra), a félhomályos szeparékban sejtelmes tükrök szórták szét a halványan villogó színes fényeket. Akkoriban még nem volt elképzelhető éjszakai szórakozóhely élő zene nélkül. Nem maradtunk sokáig, pár ital után a Tokaj Varietében fogadtak minket, természetesen taxival mentünk mindenhova. A Varieté épülete előtt hosszan sorakoztak a lengyel turista buszok, szinte mindig telt ház volt az éjszakai előadásokon.
Molnár Anna és Korzsényi Tibi voltak a műsor sztárjai, mindketten óriási tehetséggel és tapasztalattal bírtak, ha a revü szót meghallom, mindig ők jutnak eszembe, a Tokaj Varieté magas művészi színvonalat képviselt akkortájt. Az éjszaka már alaposan hajnalba fordult amikor kis túránk utolsó állomásához érkeztünk, Miskolctapolcára a Júnó Szálló bárjába. A fehér öltönyös zenekar tust húzott a művészek tiszteletére, aztán az üdvözlések után rögtön belekezdtek Gyuri egyik kedvenc Toto Cutugno slágerébe: La chante mi cantare, énekelte szinte mindenki a bárban. A főpincér nem engedett minket fizetni, záróra után is játszott még a zenekar.
Az egyik legemlékezetesebb estém volt Miskolcon. A másnapi próbáról a krónikás itt és most tapintatosan nem ad számot, játsszon a képzelet!