Zubornyák Zoltán: 915-ös utca 20. (El nem mesélt történetek 234.)

Amikor én születtem, voltak még számozott utcák Angyalföldön, és voltak még vállalatok, amelyek segítettek a fiatalokat a lakáshoz jutásban. Így kapott anyám lakáskiutalást, hála az egyszervolt-holnem volt Ferroglobusnak. Kezdetnek és cseperedésnek álomszerű hely volt a 915-ös utca, közel a Dunához és a Szabadság Strandfürdőhöz, lánykori nevén a Dagályhoz. Akkor még nem voltak lombosak a Népfürdő utcai fák, apám a Dunáról a hajó reflektorával be tudott világítani a lakásba, jelezve, hogy hazaért. A Dagály előtt mérte a fagylaltos a mindig hőn áhított fagylaltgombócokat, a legkisebb porciót ötven fillérért, citrom, csokoládé, vagy vanília ízekben. A sors igazságtalanságát már korán a saját bőrömön érezhetem a Dagályba bejutáskor, a kékre festett acél forgóajtóra pirossal volt felfestve egy vízszintes csík: alatta gyereknek, felette felnőttnek számított mindenki és nem volt fellebbezésnek helye. A magas növésű gyerek az felnőtt és kész. Bosszúmat hosszú évek múlva a palánkbérlet rendszeres használatával teljesítettem be, kiegyenlítve ezt a korábbi számlát. A lakcím volt az első dolog amit életemben kívülről kellett megtanulnom, esetleges elveszésem esetére. 915-ös utca 20. Már akkor is élénken foglalkoztatott, hogy hogy tud egy gyerek elveszni?, gyermeki rémülettel rögzítettem a címet.
A ház lakóiról csak a velünk egy emeleten lakókra emlékszem, Visnyeiék, Fücsök néni és Strengék. Streng Zoli kicsivel lehetett fiatalabb nálam, de sokszor játszottunk együtt, kedvencünk az volt, amikor a mi ágyneműtartónk recés szellőzőit kapargattuk körömmel, őrületbe kergetve a felnőtteket.

Szomszédaink voltak a Kolos nővérek, Éva és Vera, őket az ötvenes években telepítették ki, csak mert gazdag volt a család, a hatvanas évek ezek szerint már az enyhülést jelentette. Korábban táncosnők voltak, 93 éves korukban készült velük egy dokumentumfilm, ha jól tudom, a Hír TV vetítette.

Ötéves koromig laktunk ott. Ma is emlékszem a reggeli kakaó ízére, a kis bögre alakjára, súlyára, színére, s ahogy fogtam két kézzel, ülve a kis sámlin. Sok váratlan emlék jött elő később, amikor Szabó Istvánnal gyakoroltuk a Lee Strasberg módszert.
915-ös utca 20. Egy cím csak. Hogy az ember hazataláljon, ha netán elveszne.

Zubornyák Zoltán prózáa legutóbb a Szöveten: