2024.07.25.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Mezei Attila: Jurij

Mezei Attila: Jurij

7 min read
Egregyen kerestük a Pajtás kutyát, itt a Papa szerint ötven éve minden ebet így hívnak, de be lett zárva, nehogy összeugráljon minket. A Mama szerint a Papa olyan szép akar lenni, mint „szaros Pista Jézus neve napján”, ezért még mindig cihelődik. Akart nekünk meggyszörpöt hozni, de Anyu nem engedte, mert biztosan összehánynánk a kanyarokban az autót. Apu és Ópapa beszélgetni kezdtek.

Apu már ott állt a P70-es mellett, sokan azt mondták, hogy ez egy csúnya autó, pedig Apu szerint ez egy igen szép példánya fajtájának és extrák is vannak rajta, például a belülről irányítható külső kerekek. A Balatonra is elvitt bennünket, amikor a nyáron sátorozni voltunk Bogláron. Akkor az Öcsike a Badacsonyban kapott bugyli bicskájával hat helyen kibökte a bérelt gumimatracot. Anyu jól kipofozta, Apu meg sallerral igyekezett befoltozni, de végül ki kellett fizetni. Hazafelé nem kaptunk fagyit, én sem, pedig nem csináltam semmit, csak annyit mondtam, hogy ezzel a szar késsel biztosan nem lehet átbökni azt a vastag gumit.

Most a komlói bányásznapra készülődtünk, ahol közelről megnézhetünk egy igazi űrhajóst, a Gagarint, de előtte még bemegyünk Egregyre a Papáért is. Apu az erdészeti zöld nadrágjában volt, fehér rövid ujjú ingben, amit nem tűrt be, hogy ne dudorodjon annyira a pocakja. Napszemüveg is volt rajta, Anyu szerint úgy néz ki benne, mint egy bögöly. Ezen azonban nem volt tanácsos röhögni, mert könnyen kaphatott az ember fia egy „mellport, srégen a tüdőre, köhögés ellen”, ami egy visszkézből leadott célzott legyintés volt az ing felső zsebe irányába és még fél óra múlva is csípett. Szandál volt rajta, de zokni is. Anyu este mondta, hogy ha szandálba jön, levághatná a körmeit. Erre azt mondta, hogy legjobb tudomása szerint nem az ő hüvelykujja lesz az emelvényen, hanem a pilóta, úgyhogy nem tökörészik ezzel, zoknit húzott inkább. Egyébként is fáradt volt, a járdát betonozták, a dilatációk, vagy mik, kátránnyal való kiöntésére már nem maradt idő. Persze, ha kettőtől négyig nem söröztek volna a diófa alatt, akkor minden”fix und fertig” elkészült volna, ezt Anyu mondta a vacsoránál.

A tükröt állítgatta az autón, ez a türelmetlenség biztos jele. Anyu a szép, virágos, gumis derekú ruhájában még visszafutott, hogy rúzsozzon egyet. Addig elszaladtam megnézni, milyen lett a járda. Voltak benne kutya nyomok, sőt a Negró oda is szart egy akkorát, mint egy „vimesdoboz”. Ezt azért elmondom az öcsikének, aki térdzoknisan, kantáros rövidnadrágban, fehér ingben ácsorgott az ajtóban. Ahogy megfordultam, ráléptem annak a régi lábosnak a fülére, amiben a maradék kátrány volt, az egész rádőlt az új cipőmre. Ebben a pillanatban ért oda Anyu és kaptam két olyan gyors pofont, hogy Papp Laci is boldog lett volna, ha látja. Én nem voltam az! Anyu azt kiabálta, „Feri, ez a pucok egyik lábával belelépett abba a kurva kátrányba, amit itt hagytatok, most mit csináljak?”. Apu, aki éppen dudálni akart, meggondolta ezt és visszakiabált, hogy dugja bele a másik lábamat is. Amit erre az Anyu mondott azt nem értettem pontosan, de a vége az volt, „Ezért megmérgezlek!”. A régi cipőmben mentem.

Amikor beszálltunk az autóba, mi ketten, gyerekek, hátul ültünk, Apu megjegyezte a rúzsra, hogy szép bivalypiros. Semmi válasz nem érkezett, Öcsikének viszont pisilni kellett. Apu szerint biztosan kibírja Egregyig, a „Jó, megpróbálhatjuk” válasz keserű emlékeket idézett fel a szülőkben. Kikászálódtunk, Öcsike persze jól levizelte a nadrágját, de ez már – rajta kívül – senkit sem érdekelt.

Egregyen kerestük a Pajtás kutyát, itt a Papa szerint ötven éve minden ebet így hívnak, de be lett zárva, nehogy összeugráljon minket. A Mama szerint a Papa olyan szép akar lenni, mint „szaros Pista Jézus neve napján”, ezért még mindig cihelődik. Akart nekünk meggyszörpöt hozni, de Anyu nem engedte, mert biztosan összehánynánk a kanyarokban az autót. Apu és Ópapa beszélgetni kezdtek.

-Aztán mi nézni való van egy büdös, orosz, kommunista pilótán?- kérdezte jóindulatúan az öreg.

– Talán az, hogy ő az első űrhajós.- Hazugság az egész, ezek még egy karórát sem tudnak felhúzni.
– Azért jól elkenték a száját a kefebajszú osztráknak és a drágalátos lovas tengerészének is.

– Miket csináltak, amikor bejöttek és itt eszi őket a rosseb azóta is.
– Itt, de mikor látott maga ruszkit, kivéve azt a dombóvárit, aki biciklivel hordja a szivattyút, húsdarálót meg minden szart. Apunak eszébe jutott, hogy ezt az embert „rakétahordozónak” hívják, mert annyi Rakéta porszívót eladott már a környéken. Más is eszébe jutott.
– Tényleg, a rendőröket igencsak érdekli, hogy ki vette meg ettől az „ivántól” a duplacsövű izs vadászpuskát, maga mit gondol?

Itt egy kis szünet állt be, a Mami átment szólni a Papának, hogy jöjjön már, mert megint elkezdtek kommunistázni. Meg is jelent a Papa az elől csatos sildes sapkájában, amit tsz sapkának csúfoltunk. Karján az elmaradhatatlan fagombos kardigánjával, amit kombinált cvetternek hívott, mert egyszer a Pajtás lerángatta a szárító kötélről és a bal ujját újra kellett kötni, de nem lett egyforma. Anyu szaporán kezdte venni a levegőt, a sapkáról sikerült lebeszélni, de a pulóver maradt. Papa szerint a Dobi István nem jár ilyen ruhában, ilyenkor Ópapa mindig kiment köpni egyet a pipa miatt. A Mama viszont egyetértett, mivel szerinte sem húzná föl egy csavargó sem ezt a rongyot. Abban maradtak, hogy ha véletlenül nem is kell, hátul elfér. Apunak eszébe jutott, hogy ott ugyan nem, mert bent felejtődött a maradék cement és egy kanna gázolaj, ami a fatelepen került valami csoda folytán a csomagtartóba. Gyorsan azt mondta, hogy a kalaptartón is jó helye lesz. Anyu rosszat sejtve kinyitotta az autó hátulját, majd úgy lecsapta, hogy a bal hátsó ablak beleesett a karosszériába. Tizenhét perc alatt sikerült egy görbített dróttal előhorgászni és egy darab papírral kiékelni. Amikor végre elindultunk a Mami keresztet vetett, aztán be akarta írni a reggeli tejet a listára, de a csarnokos papírt a kegyelmes istennek sem találta, eszébe jutott az autó ablakának javítása.

A kereszt után elütöttünk egy tarka macskát, különösebb baja nem lett a jószágnak, nyervogva, három lábon elrohant. A gazdaasszony viszont két lábon jelent meg a kapuban a haja lilább, az otthonkája zöldebb volt a megszokottnál. Papa szerint elég csiricsáré volt a Bözsike, aki szerint azért történnek ilyen elképesztő balesetek, mert egyre több az ilyen puszta, libakergető autó és a sok bunkó úgy megy velük, mint a világtalan.

Komlón a rokonok háza előtt parkoltunk, nem mintha olyan sok autó lett volna, de a város tele volt nehézkesen mozgó alakokkal, akik a hűségjutalom egy jelentős részét alkohol formájában építették be a szervezetükbe. Apu egyiküket sem akarta a kerekek közül összeszedni, ezért egy kicsit többet gyalogoltunk. Öcsike a Papa nyakában ült és a fülénél fogva kormányozta. A téren több ember volt, mint Szászváron a focimeccsen, mindenki Gagarinra volt kíváncsi. A szomszéd területen lévő büfés sátraknál alig lézengett valaki, a körhinták sem forogtak. A Lenin szobránál álltunk meg, nem is lehetett közelebb furakodni. A Papa szerint azért az érdekes, hogy ez a Lenin hátat fordít a békének és szemben áll a párttal. Na, ebből egy szót sem értettem, kiderült, hogy a Béke Szállóról és a Pártházról van szó. Mindenesetre Anyu rászólt a Papára, hogy most meg nehogy ő kezdjen „kommonistázni”, mert itt aztán van belőlük bőven.

Megszólalt a hangosbeszélő és bemutatta az emelvényen integető, az űrhajóst körülvevő embereket. A mellettünk álló bácsi szerint nagy kár volt, hogy nem vitte őket az űrbe ez a ruszki. A Papa mondani akart erre valamit, de az Anyu ránézett és meggondolta magát. Egy idős svájcisapkás abban bízott, hogy jön a Marosán is és akkor leszakad az egész rohadt tákolmány. Kezdtem félteni az űrhajóst, Jurijt. Arrébb mentünk, mert az Anyu szerint ezeket előbb-utóbb úgyis elviszik a zsaruk. Én egy szál rendőrt sem láttam, de az Anyu a civil ruhásokra gondolt. Amikor megkérdeztem, hogy azoknak is van-e gumibotjuk, akkor Apu azt mondta, hogy igen, de el van dugva a nadrágjukba. Anyu egy jó nagyot a hátára csapott.

Először mindenféle emberek beszéltek, aztán végre Jurij is szóhoz jutott. Oroszul beszélt és tolmács fordította, amit mond. A második mondatánál, a még mindig a Papa nyakában ücsörgő Öcsike elkezdett oroszul ordítani, „gacsali putty, trotyibutyi zakutya nikuli” meg ilyeneket. Már mindenki rajtunk röhögött, csak akkor hallgatott el, amikor Apu megígérte neki, hogy szilánkosra pofozza, ha nem kussol. Volt még egy kis ének, vers, aztán mindenki rohant a vurstliba. A körhintán volt egy rakéta formájú ülés, minden gyerek abba akart telepedni, mindenki Gagarin akart lenni. Mi is ringlisezhettünk két menetet, enni csak utána kaptunk. Anyu nem akart úgy járni, mint az egregyi búcsúban, amikor az Öcsike megevett két rántott csirkeszárnyat, olyat, amibe májat is csomagolt a Mama, meg rizi-bizit. Ivott a mézeskalácsosnál egy nagy pohár márcot és az egészet magasról ráhányta a körhinta körül ácsorgó szájtátiakra. Mindenki az Anyut szidta, főleg akik az ingükről pöckölgették le a cukorborsót, ami az Öcsike hasából jött fel körülnézni. A hintázás után kaptunk egy vattacukrot, Apu és Papa nem kértek. Azt mondták, nincs itt a bicskájuk, inkább kolbászt esznek, azt lehet harapni. Ittunk egy almuskát és visszamentünk az autóhoz. A kocsikulcsot az Anyu ridiküljében csak úgy lehetett megtalálni, hogy mindent ki kellett pakolni a motorház tetejére. A négy éve kisorsolt békekölcsön papírok és tavalyról bent maradt halottak napi gyertyák láttán a Papa megállapította, „Esztikém, ebben csak pörkölt ördögök nincsenek”.

Egregyig kétszer álltunk meg pisilni és elkezdett esni az eső. A defektet már a faluban kaptuk, ott, ahol jövet a macskával találkoztunk. A néni megint ott volt és valami olyat mondott, hogy az isten nem ver bottal. Aput elkapta a szent harag és azt sziszegte, hogy „Most leverem a dauert és az otthonkát is erről a vén kurváról” és megfogta a szerelő vasat. A Papa elképzelte a banyát otthonka nélkül és kézen fogott bennünket, öt percre sem voltunk tőlük.

Abban a fél órában, amíg Apuék a defektet szerelték, Anyu ott maradt nehogy tényleg lecsapja az asszonyt, minket teljesen összeugrált a Pajtás. Anyu azt mondta, hogy akkor megy velünk legközelebb valahová, ha a Bem apó és a Zrínyi Miklós együtt lesznek valahol és egymással táncolnak az emelvényen.

Én még hetekig Jurijjal álmodtam.

Mezei Attila prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.