Csontos Márta: A szerelem mindent legyőz – Vagy mégsem?  (Molnár Miklós Iszom a levét, hogy élek című kötetéről)

eszedbe ne jusson
hogy a női lélek
összes ajtaján benyiss

(Molnár Miklós, Ha nem akarsz
megőrülni)

Női szerzőként megkülönböztetett érdeklődéssel olvastam végig Molnár Miklós a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában megjelent új kötetét, aminek már az alcíme is izgalomba hozza az olvasót, s mindenképpen tudni szeretné, milyen történetet lehet összerakni egy légből kapott szerelem törmelékeiből.

    A József Attila-díjas író, költő és műfordító, akinek a neten olvasott információk szerint a magánélete sem volt problémamentes, fel akarja tárni minden oldaláról a női-férfi kapcsolat fény- és árnyoldalát ebben a különleges, nagyon eredeti módon megszerkesztett versbeszédben.

A bevezető ’magyarázó sorok’ tájékoztatnak bennünket arról, hogy egy Unmöglich Adelinának nevezett írónő (másnéven Szellőrózsa hercegnő) iránti vágyódását és szerelme beteljesülését, majd a szeretett nővel való szakítását írja le, kellő humorral, nem egyszer szatirikus hangvétellel. A történet abszurditását még csak fokozza, hogy Molnár Miklós egy 21. századi kóbor lovag képében a valaha volt trubadúr korszakot idézi, és a szeretett ’isteni nőstény’, aki mellesleg férjezett és gyermekes anya, egy városkában él a Haynau sétány és a Matuska Szilvesztes utca kereszteződésében.

    A kötet olvasása közben többször találkozunk szerzői kommentekkel, értelmezésekkel, ezek segítségével a kapcsolat buktatóit nagyon szemléletesen előre tudja vetíteni, szerelme tárgyát nem csak rajongással veszi körül, hanem több alkalommal nevetségessé is teszi. Mégis mindig a rajongás hangja marad valahogy a fősodorban. Olvasás közben pedig ’tapsikolnak’ a József Attilától kölcsönzött jázminok, de Petőfi szülőföldjéről írt impressziói is a sorok közé tévednek. Az imádott írónő alkotásai pedig tündérszárnyakon lebegnek, s közben tele vannak jóízű, földszagú reáliákkal. Az idézett ’ömlengés-sorok’ a szerző szóhasználatával, mint verbális orgazmus vannak jelen, azonban mindez cseppet sem erősíti meg bennünk Szellőrózsa kimagasló kvalitásait a regényírás területén.

    Molnár Miklós egy feltehetően valós szerelmi történetet kellő humorral és iróniával kiemel a valóságból, a szeretett nőt hol légiesen éterivé, hol vaskosan reálissá teszi, talán csak azért, hogy a női lélek rejtelmeinek, megismerhetetlenségének adjon hangot. Mindenesetre, egy létező személy nem létező térbe és körülmények közé helyezésével a hősnő meseszerűvé válik, hús-vér volta mellett olykor kicsit élettelennek tűnik emiatt, így cseppet sem vesszük rossz néven a szerző kritikus, alkalomadtán degradáló, elmarasztaló véleményét, hiszen mindez nem csökkenti Szellőrózsa iránt érzett rajongását. A hölgy káprázatos személyiségét, mint szinte mindenki másét /illúziók és hazugságok tarják egyben, ráadásul az írásbeli nők szavakban és szavakból élnek/papíron szeretkeznek.

    És valóban, a női lélek rejtelmeinek megismerése egy őrült utazás, mely rendszeresen vakvágányra tereli az utazót a női lélek rezdüléseinek állandó bizonytalansága miatt.

A titkolt szerelem jeleit azután az idő eltünteti, csak ’kis rőzsetüzek ’maradnak, meglazul a holtomiglan-holtodiglan köteléke. Milyen következtetésre juthatunk létértelmezésünk okán?

Az emberi szabadság azt jelentené, hogy van választási lehetőségünk, ezzel azonban nem tudunk jól gazdálkodni; önbecsapás, önáltatás, hazugságok sorozata vezet a látszólagos boldogsághoz. A boldogság-folyamat első stációjában kóbor lovagunk vallomása is ezt az állapotot tükrözi: Forgószélként jöttem az éltébe, hogy megszeressem és újraértelmezzem…előcsalogassam, ami benne lakozik/ a szabadsága legyek…ha villamossággá tudnám transzformálni / megvilágíthatnám vele Párizst.

    Molnár Miklós kötetében végig kísérhetjük a női átváltozás valamennyi módosulását, s  bár igaz, hogy Szellőrózsa feljutott a létezés legmagasabb ormaira…az életfogytiglani öncsalásban fortélyos félelem igazgatta házasságát/ boszorkányos leleménnyel /hazudni elviselhetővé alakította az életmenetet.

    Mindkét fél számára igazán nagy probléma, hogy a női agy egy átváltoztató művész, a szeretett személy hol angyali, hol démoni, sokszor vagy túlságosan odaadó, vagy éppenséggel megközelíthetetlen, viselkedésében értelmezhetetlen.

Azt hiszem, a nőben örökké él egy belső kislány, (a szerző is hozzágyerekesedett írónőjéhez) s ebbe az állapotba kell valahogy beleintegrálni a női minőségeket, úgy, hogy kibontakozhasson a teremtő erő, közben belső, feminin lényével is harmóniában maradhasson.

Persze, akik mindent elhiszenk /szamarabbak a lónál idézi a szerző a jól ismert gyermekverset, s ha Hamvas Bélát is hozzátesszük, máris egyértelművé válik, hogy a szerelem az összes démont felszabadítja asz emberben. Ezt a férfi pedig csak kellő iróniával vegyes kétségbeeséssel, olykor értetlenséggel tudja szemlélni. Úgy szeretkezett velem/ vagy inkább saját magával/… hogy ki ne derüljön/ hogy golyóstolltinta folyik az ereiben…hiszek neki bár tudom hazudik…fényeztem nárcisztikus egóját.

 Nem tudni, hogy Adelina, avagy Szellőrózsa alakjának felidézésével, női mivoltának részletezésében mennyi a fiktív és mennyi a valóságos elem. Nyilvánvalóan a valóságelemeknek lehet nagyobb létjogosultsága, különösen, ha az egyik kommentben felsorolt tulajdonságokra gondolunk. Azt hiszem, a meseregények jellemzőinek felvonultatása igazán jellemzi szerelmének tárgyát is (meddő intellektualitás, csökönyösen gyermeteg spiritualitás, minimális realitás, émelyítő spiritualitás)

Talán igaza van Csernus Imrének is, amikor a női lélek értelmezésével foglalkozó könyvében kijelenti, hogy a nők prostituálódnak, hogy megkapják a szeretetet, mert tele vannak bizonytalansággal. Nem lehet tudni pontosan, hogy ebben a meglehetősen androcentrikus nőértelmezésben mennyi az igazság, s ezt a véleményt mennyire tudjuk Molnár Miklós soraiban felfedezni, mégis, úgy gondolom, az itt leírtakat nem kell teljesen komolyan venni (pedig véresen komolyak), csak azt kell belátni, ami naponta történik milliók életében, hogy szenvednek, mert tévedtek mindketten: Kijelöl és töröl / mintha félresikerült/ bekezdés lennék…Megérdemelné, hogy elfenekeljem /megérdemelném, hogy elfenekeljen

    Tengernyi írás született már a férfi és a nő párharcának bemutatásáról, ahol mindkét fél a maga igazságát képviseli, így lesznek egymás ellenfelei. Márai Sándor is így fogalmaz: harcolj lovagiasan, de harcolj…de ne feledd, minden érzelmes találkozás alján a meztelen önzés és hiúság parázslik.

  Visszatérve e különleges versbeszéd értelmezéséhez, a seb, amit szerelme elvesztése okozott, nem látszik teljesen begyógyulni, s Molnár Miklós mintha a létkörülmények mellett a kollektív gondolkodást is felelőssé tenné: a világ csalafinta cirkalmai/eltorzult magyar alkatunk / a kollektív sötétség/ zsákutcájába juttatta/kettőnk történetét.

    Molnár Miklós kötetében nincs olyan oldal, ahonnan ne lehetne valami izgalmas gondolatot idézni, nem mutatom meg azonban a szerző minden lapját, inkább reménykedem, hogy minél többen szeretnék megismerni ezt a különleges versbeszédet és létértelmezést.

És mi lehet a végső üzenet? Az ember reméli, hogy nem csak az illúzió marad számára ebben a véges emberi életben. A rosszul sikerült kapcsolatokat pedig legjobb könnyed humorral szemlélni, a szerző is így tesz, még akkor is, ha a fájdalom véglegesen nem oldódik, hiszen a szerelemtől mindig többet várunk, mint amennyi abból valóban adható. A késért / amit a hátamban hagyott / remélem visszajön/ nem is az övé / Fülig Jimmytől / kapta kölcsön.

Csontos Márta legutóbb a Szöveten: