2024.07.13.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Mezei Attila: Házszámos könyv (Részlet)

Mezei Attila: Házszámos könyv (Részlet)

4 min read
Éppen ezer dolgom lett volna, még az Ószövetség néhány meghatározó alakja is szóba került, amikor bepattantam a Nivába, elindultam menteni a menthetőt. A rendőröket percekig kellett győzködnöm, hogy egyáltalán engedjenek oda az „ártalmatlan koccanás” közelébe. Először olyan mozdulatokat tettek, mint a westernfilmek zord seriffjei, a pisztolytáskájuk irányába, hogy azonnal kapcsoljam át benzin üzemre a förtelmes négykerekűt, mert a nem egészen szabályszerűen üzemeltetett, csomagtartóban erre-arra guruló gázpalack szagától nyomban elájulnak.

11. Az erdész szakmát a mobiltelefon tette tönkre, előtte hetente találkoztál a mérnökkel, most meg, ha úgy gondolja, kétóránként kitervel valamit. Még észen is kell lenni, ha nem akarsz úgy járni, mint a nyugdíj előtt járó, idős (ha látná a jelzőt, biztosan hozzátenne néhány kevésbé visszafogottat) kollega. Déli harangszó körül vetődött haza, az előző napi húslevesből lenyomott egy kicsit, némi paszternákot, zellert is rendelt hozzá a magyarok megértő istene, a főtt orjához némi kaporszósz dukált. Az ő telefonja akkor csörrent meg, a világ megváltásában igen aktív ifjú főnöke csak arra volt kíváncsi, hogy a rábízott három favágó brigád melyik közelében leledzik. Gyomorból vett levegőt követően a „háromfai bódé” jelölődött meg. Kis csönd lett, hogy lepusztult az a kurva telefon, csak balga remény maradt. Ércesen zengett a válasz, „Az nem lehet, ott én vagyok.”
   Most az én készülékem csörömpölt, az isten átka!
 

  Furcsa alak, pár éve költözött Szegedről, hogy nagyon finom legyek politikailag nem egy oldalán álltunk a csermelynek. Ő jóval profibb volt, a jobbkéz szabály meggyőződéses híve és megadatott neki az élmény, hogy Makó felől a városhoz közeledve láthatta a nevét felírva a hangfogó kerítésre, ember nagyságú betűkkel, azzal a jóindulatú javaslattal kísérve, hogy „Rohadj meg!”. Kicsit halovány, reszelős hangon megkért, hogy ha lehet, hozzam haza a két emberét és a szerszámokat, akiket valahová Mélykút környékére vitt volna dolgozni, de történt egy kis koccanás, amikor Bonyhádnál kihajtott a hatosra.


   Éppen ezer dolgom lett volna, még az Ószövetség néhány meghatározó alakja is szóba került, amikor bepattantam a Nivába, elindultam menteni a menthetőt. A rendőröket percekig kellett győzködnöm, hogy egyáltalán engedjenek oda az „ártalmatlan koccanás” közelébe. Először olyan mozdulatokat tettek, mint a westernfilmek zord seriffjei, a pisztolytáskájuk irányába, hogy azonnal kapcsoljam át benzin üzemre a förtelmes négykerekűt, mert a nem egészen szabályszerűen üzemeltetett, csomagtartóban erre-arra guruló gázpalack szagától nyomban elájulnak. Ezt követően, hogy látva lássak, utamra bocsájtottak. Az „apró malőr” helyszínén olyan állapotok voltak, mint annak idején a Mamajev kurgánon Sztálingrádban. Először egy elemeire hullott Swiftet láttam az árokban, közvetlen közelében számomra meghatározatlan márkájú autót, kerekeit az ég felé tartva. Így szokott tenni a vizslám, ha azt szeretné, hogy a hasát vakargassam. A közelben ott tevékenykedet minden szervezet, aki jogosult az autóján villogót, szirénát és egyebeket használni. A cimborám Opeljéről, szerény műszaki ismereteimmel megállapítottam, hogy ezután, persze megfelelő fűtéssel, talán, kacsakeltetőként lehet hasznát venni.
   Két embere és a szerszámok jurta alakzatban és a hozzá illő nyugalomban szemlélődtek az eseményektől harminc méterre az autókereskedés bekötő útján. Bepakoltunk, vele nem tudtam beszélni, annyi volt a kékruhás körülötte, mintha viaduktot akart volna robbantani. Mélytengeri kussolás uralkodott hazafelé negyed órán keresztül, amikor úgy éreztem, hogy még elég messze vagyunk, megálltam. Francia nevelőnőmnek hála, kulturáltan közöltem velük, hogy ha most azonnal nem mondják el, mi történt, akkor szerszámostul kibaszom őket az autóból. Az intelligens fellépés mindig eredményt szül, megszólaltak.
   Reggel tankoltak, azután pedig, mint Fittipaldi, száguldottak Szeged irányába, de ez nem volt szokatlan, mindig úgy mentek, mint a világtalan. Amikor kiértek a „hatosra”, a Főnök, így hívták, se szó, se beszéd, visszafordult az útra, ahonnan jöttek. Akkor rohant nekik a Suzuki és együtt borították be az árokba a most büdös bogárként fetrengő, általuk sem ismert márkájú valamit. Perceken belül ott volt a rendőrautó, a két szerv, miután körberohanta helyszínt és telefonált minden általuk ismert számra, előzetesen kérdőre vonta, hogy mi a megmeredt fasz történt itt. Közben megérkezett a kaposvári amerikaiak autója is, négy sisakos oklahomai alak szerette volna megtudni, hogy miért fekszik olyan békésen a Hammerjük a gödörben.
   A Főnök, a kialakult helyzethez viszonyítva nyugodtan közölte velük, hogy reggel a benzinkúton találkozott a halállal, aki furcsán nézett rá, igyekezett szélsebesen eltűnni, nehogy rátaláljon. Amikor kihajtott a főútra, eszébe ötlött, hátha már Szegeden várja, visszafordult. A füzetbe jegyzetelő rendőrlány erre csak annyit mondott, ez Somerset Maugham. Ők az út szélén semmit sem értettek, ilyeneket még hallottak az iskolában, hogy „Historia es magista vitae” meg „Alia ichta est”, de most hallott két kifejezés mögött azt sejtették, hogy munkaadójukat vagy gázzal, vagy árammal, de kiiktatják a termelésből.
   A halál Mélykúton elszívott egy narancssárga Sophianet, káromkodott, hogy megint emelték az árát, várt egy kicsit, már itt kellene lenniük, a másik szálat a felénél elnyomta.
   Na, jó, majd máskor!

Mezei Attila prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.