Az éjszakai műszak unalmas, főleg hétköznap. Kedd volt, éjjel három óra. Éjfél óta csak két vásárló érkezett, egy taxis ugrott be kávézni, dupla eszpresszót kért három cukorral, két tejszínnel. A másik vendég tankolt is, éjszakai utazó volt, talán ukrán, vagy orosz – a rendszám nem látszott jól – , szláv akcentussal beszélte az angolt. De ez is már vagy másfél órája volt. Azóta semmi. Tímea sokat dohányzott az ilyen végtelen műszakokban, de az idő haladásán ez sem segített, az megállt, sőt lecövekelt, le is betonozták a talpát. Péter meg csak sóhajtozott.
– Hagyd már abba, könyörgöm! – kérlelte Tímea.
– Mit? – nézett bambán Péter.
– Ezt. Amit csinálsz. Ezt a nyilvános szenvedést.
– Nem csinálok semmit.
– Akkorákat sóhajtasz, hogy elszívod előlem a levegőt.
– Nem könnyű most nekem.
– Jaj, ne legyél már ilyen nyámnyila!
– Ezt ne mondd, ne sértegess, légy szíves!
– Ahogy ezt mondod, hogy „ne sértegess, légy szíves”, ez a nyafogás, ez az, amiről beszélek. Ezért vagy nyámnyila! Boys don’t cry, a fiúk nem sírnak. Érted, Petikém? Főleg nem egy ötvenes elvált csajnak, aki már végighallgatta két pipogya férj nyavajgását. Oldd meg a gondjaidat, még egyszer megkérlek, mert a sírba viszel.
– Mozgást látok a kettes kútnál. Többen is jönnek.
Öt fiatal lány lépett be a shopba. Fekete hajuk derékig ért, ruhájuk egyforma: fehér ing, fehér farmer, fehér tornacipő. Arcukon kétségbeesés.
– Jó estét, lányok! Mit kerestek itt éjszaka? – kérdezte anyáskodóan Tímea.
– Jó estét! Kialudtak a zseblámpáink, 10 db AAA-s elemet szeretnék. Ugye van?! Mondják, hogy igen!
Balaton László prózaciklusának előző darabja a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
