Nem is tudom, miért van annyi kaszabolós, zsineges gyilkosság mostanában.
Elhagyott, csalódott férfiak ölik a volt asszonyukat, gyermekük anyját halomba. de ha nem is halomba, hetente egy anyát biztosan. És van olyan nő is, akit csak megvernek, vagy felgyújtani igyekeznek. De nem hal bele.
Bele nem hal, de kezdheti elölről. Kezdheti megint az elszerelmesedést, mert tudja, hiába perelné a lecsúszófélben lévő apát, gyerektartáshoz így nemigen jutna.
Hát várja újra a szerelmet, mert nem akar anyjához, apjához se futni. Nem akar újra gyerekké lenni a gyerekével együtt. Mert nem tudna megint parancsra kelni, feküdni. Nem tudna jókislánnyá lenni, és hinni a csodákban. Kimenteni a katicabogárkát a pocsolyából, hogy ne fúljon vízbe, és bízni. Bízni, hogy minden jótettnek meglesz a jutalma.
Ezért szerelmessé lesz, ha muszáj, ha már úgy hozta a sorsa. Mert látja nagyon jól, hogy a férfiak jobban keresnek, s ez így is lesz még jó darabig. És azt is tudja, hogy ahol férfi van, ott a szomszédok se szólnak rá annyit a gyerekre.
Újrakezdi hát az életét, abba lesz szerelmes, aki őbelé, mert tudja, a szerelmes férfi bőkezű, vagy legalábbis adakozó, míg tart a szerelme. És felejti a mondást, hogy a férfit a farkán keresztül lehet megfogni, de megtartani a hasán keresztül kell. Mert dehogy akar ő már megtartani bárkit is a gyerekén kívül.
De bízik az egyetemes férfiösztönökben, a férfiak elcsábulásában, ami tart, amíg tart, és nem irigykedik senkire, és nem vet meg senkit.
Csak gyorsan újrakezd, vagyis újraindítja önmagát, amilyen hamar csak tudja. Mert sürget az idő.
Nehogy a gyerek támasz nélkül maradjon egy percig is.
Juhász zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?