Juhász Zsuzsanna: Faalávaló

Pont most? Biztos, hogy nem fog elterjedni. Az éhínséges világ kezdetén biztosan nem.
Elborzasztva mindenkit, pedig hát valahol biztosan fennmaradt még. A parkba temetkezés. A fa alá temetkezés. Egy élő facsemete alá.
Ahol még elég nagy a demokrácia, ott talán megvan még. A fiatalos lendület, hogy így segítsünk a Föld-golyón. Hogy ugyan részt veszünk amúgy életünkben a kiszipolyozásában, de holtunkban. Egy nagy, erőteljes gesztussal befekszünk egy fa alá. Táplálni.
De most biztosan nem megy ez. Általában és tömegesen. Mert túl sokan vagyunk. S mivel jóformán tragikus az egész emberiség helyzete, mindenki kíváncsi a végére. Vagy mit tudom én, miért, de ilyenkor nagy világvégi hangulatban az öngyilkosok száma is. Lecsökken, és dehogy akar itt bárki meghalni. Ha lehet, ha végre lehet nagy egyetértésben együtt várni a véget. Ahelyett, hogy félni kellene. Mert például mi van, ha valami buzgómócsing miniszter fel akarná virágoztatni az országot. És nem akármilyen fát, hanem gyümölcsfát rakatna a halottak fölé. Aztán már a haldoklókat is az ültetvényekre vinnék. Puszta jóindulatból, hogy láthassa, hol, miféle paradicsomi ligetben fog nyugodni.
Aztán tervteljesítés lesz. Valaki kiszámolja, hány fa kell az ország ellátásához. És ahhoz igazítják az elhullásokat. Mert az lesz, ha érték lesz, előnek érték a hulla. És szemhunyások lesznek bizonyos gázolások fölött, bizonyos kor fölött. Bár bizonyos kor fölött a rákbeteg se kapja azt, amit a fiatal. Most se.
És verseny lesz a kórházi osztályok között, hogy ki biztosít több faalávalót. S aztán az országok között is lesz nyertes, hogy melyik a legnagyobb hullatermelő. Bár most is van ilyen lista, csak nem így hívják. A szegény országok remekelnek benne. Mert a betegen, öregen lehet a legtöbbet spórolni, ha meghal.
De ha nem hal meg, hanem gyümölcsöt termel, az más. Azért jutalom jár a hullafelmutató családnak.
Több gyümölcs. Gyümölcsjegy.