A kulisszák között emberek éltek, sorsuk, történeteik tették elevenné a helyszínt. Ide tartoztak anyai nagyszüleim és testvéreik is a 19. század végétől a 20. század derekáig, esetleg végéig. Párkák fonták, szabták létük fonalát.
Anyai nagyanyám esetében fennmaradtak a testvérek születési adatai, míg anyai nagyapám testvéreinél ezek hiányosak. Mindkét esetben előbb a nővérekről, majd a fivérekről szeretnék megemlékezni.
Anyai nagyanyám, született Kovács Birkás Rozália (1886) nővérei és fivérei: Jolánka (1889), Juliska (1891), József (1885), Péter (1894).
Anyai nagyapám, Farkas József (1887) nővérei és fivérei összesen kilencen voltak. Közülük hárman – két kislány (Erzsike és Rozika) és egy kisfiú – betegségben korán elhunytak. A többiek: Viktória, Etel, Mária, valamint Jenő és Mihály.
Józsi bácsi
Hentesnek tanult, és úgy tartották: szakmájának mestere volt. Senki nem tudott olyan virslit készíteni, mint ő, borjúhúsból, borjúbélbe. Öröm volt beleharapni: roppant a héja, lédús volt, ízes.
Nem vetette meg az italt, s ez a tény befolyásolta munkája minőségét. Egy alkalommal sógorával (nagyapám) két malacot vágtak, aztán pityókos állapotban a feldolgozást alaposan elküldték a háztól.
Miután megnősült, feleségével, Margit nénivel egy ideig Szabadkán éltek, majd Újvidékre költöztek.
Ott is mindig jó helyeken dolgozott, fizetésén felül hetente gyönyörű húsokat vitt haza – például két kiló üsző színhúst. Kitűnő vasárnapi ebédeket fogyasztottak, de ennek ellenére délután a Szigetre jártak halászlére, ami nem volt olcsó mulatság. A megtakarított pénz lassan elúszott és nem volt mód azt pótolni.
Ugyanis Józsi bácsi tudott kellemetlen lenni a munkahelyén. Ha megharagudott, tovább állt. Fiatalon, ereje és tudása teljében a munkahely-változtatás nem okozott számára különösebb gondot, de az évek múlásával már igen. Veszített renoméjából, és kevésbé nívós üzletekben alkalmazták.
Miután megözvegyült, hazajött Szabadkára. Egy ideig a lánya családjánál lakott, majd rövidebb kapcsolatokba bonyolódott, de sehol nem talált igazi társra és otthonra. Végül egy nyugalmazott ápolónő oldalán lelte meg azt a fajta békét, amire idős korában szüksége volt.
A próbálkozások során kevés időt nálunk is tartózkodott „albérletben”, a Szulovszki házban.
Ez az időszak nem volt mentes érdekes epizódoktól.
Kackiás bajuszát esténként bajuszkötő viselésével biztosította. Korábban nem ismertük ezt az eszközt, és amíg egy alkalommal nem láttuk meg az arcán, nem tudtuk, vajon mire szolgál az a „valami”, ami napközben az ágya fejénél díszeleg.
Pipázott. Érdekes volt megfigyelni a szertartást, ahogyan a dohányzacskóból megtömte a pipáját, rágyújtott, szipákolva ellenőrizte, jól szelel, füstölög-e az alkalmatosság, aztán időnként beleszippantott és kékes füst meg erős illat lengte be a szobát.
Idős volt már s erre a tényre jellegzetes szólásával utalt: „Félre, öreg huszár, elmúlt a nyár… itt vannak ezek a fiatalok (kicsikék)…”
Előfordult, hogy felöntött a garatra, ilyenkor kieresztette a hangját és énekelt: „A fuszulyka szára felfutott a fára…” Nagyanyám sápítozott: „Jézus, Mária! Még van kedved énekelni?!” Józsi bácsi nem zavartatta magát, folytatta a műsort.
Volt egy olyan témaköre, amivel szívesen foglalkozott. Túlvilág, lélekjárás, hiedelmek, babonák, ijedelmek… Talán így lehetne megfogalmazni a felsorakozó történeteket. Ezekre akkor került sor, ha más vendégeink is voltak, s érdekes módon mindenkinek volt hozzászólása az elmondottakhoz.
Az elbeszélések borzongatón titokzatosak, ebből adódóan félelmetesek voltak, ugyanakkor vágytunk a meghallgatásukra. Az események helyszíne leginkább az Első kaszárnya színteréhez kötődött, de a hozzászólásokból kiderült, hogy furcsa jelenségek másfelé is előfordultak.
Íme néhány eset, amit a hozzászólók ismertettek:
Háziasszonyunk (Szulovszki néni) édesapja telente eljárt házakhoz disznót vágni. Kora reggel oda kellett érnie a helyszínre. Egy ilyen reggel ősz öreg ember toppant elé, talicskát tolt.
– Ülj be, fiam, majd eltollak!
– Már hogy ülnék? Öregapám lehetne!
Az öreg tovább ment, a következő sarkon befordult. Amikor Tőke bácsi odaért, az öreget köd nyelte, nem volt sehol…
Nagyanyánk arról mesélt, hogy a Kiserdő bejáratánál, a Szent Rókus szobornál éjszakánként Medgyesiné „vrácskázott”, lefordított égő gyertyával járkált körbe-körbe és titokzatos szöveget mormolt.
A környék boszorkánynak tartotta. Ha elment valakihez látogatóba, előfordult, hogy az ajtó mellé megfordított seprőt állítottak. Háromszor indult neki, de nem tudott bemenni az ajtón. Férje, aki kísérte, megigazította a seprőt, mondván: – Ez rendes ház, nem kell babonázni! Mégis, csodák csodája, az asszony most átlépett a küszöbön…
„Vasfogú Ilus”, Erk bácsi cselédje mesélte, hogy egy gazda lovaskocsival hazatérőben volt az Első kaszárnya környékén. Egyszer csak a lovak lába előtt valami fehér gomolyag jelent meg, ott forgott, görgött, nem tudni, mi volt, szellem, ködalak, rém? A gazda hátraesett a kocsiban, ugyanis a lovak megbokrosodtak és hanyatt-homlok rohantak hazafelé. Szerencsére maguk is ismerték az utat, bevágtattak a kapun át az udvarba s ott végre megálltak. A ködgomoly eltűnt s a gazda is magához tért…
Egy távolabbi rokonnal történt. Kora reggel, még téli sötétben munkába menet az utcán lépegetett, miközben állandó ritmikus csattogást hallott. Meglassította lépteit, a csattogás lassult, ha meggyorsította, az is felgyorsult. Már nem volt mit tenni, úgy gondolta: itt a vég. Megállt hát és felvonta, majd leeresztette a vállát: történjen, aminek történnie kell. Egy csattanás, majd csend. Akkor jött rá, hogy nadrágtartója csattogott…
A Piri házban történt. A házinéninek volt egy fia, aki ivott, kártyázott. Egy alkalommal úgy esett be az ajtón, mint akit az ördögök üldöznek. Ki tudja, nem így volt-e?
A fiú kikerült Amerikába, ott aztán szerencsétlenül járt. A befogadók fizették a kórházi ápolását, majd az összeget kérték a házinénitől. Ő nem volt hajlandó fizetni, mire megfenyegették: fiát utánvéttel hazaküldik…
A házinéninek szeretője volt, nős ember, aki ráíratta a földet, házat épített számára. A saját feleségét bolonddá nyilváníttatta, és becsukatta a bolondok házába. Mindezek után a házinénit feleségül kérte, de az nem akart vele megesküdni. A férfi elkeseredésében megpróbálta lelőni, de az asszony kiugrott előle az ablakon. A kérő megölte magát.
Házinéninek saját lelkiismeretével kellett adóznia a történtekért, nem utolsó sorban pedig az anyagiakért.
Furcsa történetek ezek a letűnt időkből…
Péter bácsi
Sírós kisgyermek korában idősebb testvérei ajnározták, amit nem szívesen végeztek. Erőteljesen ringatták a bölcsőben, hogy fejecskéje ide-oda ütődött.
Miért, miért nem, felnőtt korában sánta volt, ami megbélyegezte életét.
Egy betegség következtében kórházba került, de az orvosok lemondtak róla, és mert halottnak nyilvánították, az alagsorba jelölték ki a helyét. Tetszhalott volt, és reggelre magához tért. Fázott. Csodálkozva látta maga körül a meztelen tetemeket. A belépő ápoló fejvesztve menekült az „élő-halott” látványa elől, és segítőtárssal érkezett vissza. Felöltöztették, majd felvezették a kórterembe.
Péter bácsi, aki járt „odaát”, rengeteget mesélt a csodálatos tájakról, fényről, zenéről, aminek szem- és fültanúja volt a menyország előcsarnokában…
(Folytatjuk)
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
