Handó Péter: Kihasítás

A talpfákon világító pikkelyek hava.
Csak átbuksz a sínpáron, mint a lepkeszárny.
Utolsót zakatol a vasízű éjszaka.
Viaszfényűre csiszol egy rád hulló csillagárny.
 
Már nem hizlalod magad félelmetesre.
Vörös foltokat ejtesz a kavicsok közé.
Csikorgatod fogad a föltáruló testre.
Úgy vagy rettegett magad, hogy mindened övé.
 
Szerves maszat lettél. Ragadsz, akár a nehéz sár.
Örökre kivetkőzhetsz a dúsított fényből.
Hangod kilehelt maradéka is szétszáll.
Szilánk fúr át, belülről hasító kemény tőr.
 
Mit láthatsz még a visszafojtott vonatfüstben?
Hozzád simul egy virágszirom, s rád int az Isten.