Szentesi Edina: Vale silentium

Szép testes csend vesz körül
egy ideje engem
régen fátyolként dédelgettem
csippentve széléből darabkát
hordtam hajamba tűzve
máskor a szövet gyönyörű hiányát:
a csipkét láttam
hozzá hasonlatosnak
 
Akkortájt még
könnyed fuvallatként
szökellt a lég
a lélegzés sem volt ily nehéz
s a szapora volt a szívszó is
 
Mára mindinkább halkul
a madárdal odakint
költözik helyébe hallójáratomba
az egyre hangosabban kongó
harangszó
 
Lassan észrevétlen
idegen szépségű lett a csend
mellkasomra telepszik onnan kémlel
el sem bírom már
összenyom terhével
vastüdőbe zárja minden lélegzetem
 
Ablakot nyitok a világra
s hívón kiáltok
hátha hamarost
csendül még madárdal
elvinni ezt a hideg csendet
máshova magával