A Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában az elmúlt évben kerülhetett az olvasók kezébe Plamen Dojnov – számos díjjal kitüntetett bolgár költő, drámaíró és irodalomkutató – Mások hangjai című gyűjteményes kötete. A könyv külön értéke, hogy a kiadó Szondi György, aki egyszerre magyar és bolgár – magyar anyanyelvű bolgarista – hihetetlen leleményességgel, kreativitással, másokhoz nem hasonlítható egyediséggel és virtuozitással rendelkező alkotó. Kiadóként így kommentálja a kitűnő könyvdokumentum létrejöttét. Dojnov a magyar-bolgár kapcsolatok egyik fontos – munkájáért magyar állami díjat is kapott – pillérembere. A bolgár kulturális élet egyik legjelentősebb, sok kezdeményezéséről híres alkotója, alakítója. – az irodalom minden műfajában, ugyanígy az irodalomtörténeti kutatás területén jelentős művek szerzője, szerkesztő, egyetemi rektor. A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a szerző felesége diplomata-munkája révén többször járt Magyarországon, s nálunk két könyve jelent meg, az egyik csak nyelvünkön (1956 és a bolgár irodalom).
A Mások hangjai a költészet, a dráma és a kritika birodalmában barangolva visz be bennünket a bolgár irodalom és kultúra kincsesházába. A két fordító – Szondi György és Csíkhelyi Lenke – hosszabb időt töltött Bulgáriában; Szondi György (többek között) a Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként, Csíkhelyi Lenke pedig magyar-bolgár szakos műfordító és történész, öt évet töltött a Szófiai Egyetemen, történettudományi kandidátusi értekezése az európai politikai rendszerekkel foglalkozik.
Az elmúlt év novemberében a Bolgár Kulturális Intézetben megrendezett könyvbemutatón, ahol a szerző beszélgetőtársa Vörös István költő, irodalomtörténész, egyetemi oktató volt, nyomon követhettük Dojnov irodalomról, kultúráról, alkotói módszeréről vallott nézeteit, s megismerkedhettünk a magyar-bolgár irodalmi együttélés számos apró részletével.
A kötetnyitó verseket Szondi György tolmácsolásában olvashatjuk, s ha a Feljegyzések a testről vagy Az ajkak sorait idézzük, rögtön érezzük, mennyire lenyűgöző, vitathatatlanul hatalmas művészi értékű fordításokkal találkozunk az oldalakon. Az eredeti alkotással egyenértékű szellemi teljesítmény csak olyan műfordítónál lehetséges, aki nemcsak irodalmi, kultúrtörténeti ismeretekkel rendelkezik, hanem kellő műelemzési ismeretekkel is, s mindkét nyelv szókészletét olyan hihetetlen beleérzéssel és eredetiséggel tudja megvalósítani, mint Szondi György.
Ehhez a kimagasló fordítói teljesítményhez hadd idézzem John Dryden angol költő és irodalomkritikus megjegyzését, aki az igényes fordítói teljesítény kritériumát így fogalmazza meg.: translation with latitude (széles mozgástér) Ez a fordítói munka senki máséhoz nem hasonlítható, abszolút egyedi, a két nyelv szókincsének gazdagságát hihetetlenül szemléletes szóképekkel tudja megerősíteni, kiteljesíteni. Szondi György fordítói munkáját így értékeli Dojnov: újjáteremti a szövegeket és különös életet ad nekik… a bolgár úgy hangzik, mintha magyar lenne…magyarul érző bolgár lélek.
(A gyűjtemény nem közli az összeállító nevét; a kiadót kérdeztem, aki elmondta, hogy a bolgár szerző válogatta így össze az anyagokat, kérésére nem került bele neve a kötetbe.)
Idézzünk néhány sort a fent elmondottak bemutatására Az ajkak című versből: Óh, az ajkak – két halacska, majd csónak, / én meg benne, bennük hipp-hopp vagy csodaszám/ jártatom, hogy keltsenek gyászos szókat, / mint rossz tivornyán, ha ki velem: Csocsoszán.
A költészeti fejezet a Kávékölteményekkel folytatódik. Az említett könyvbemutatón Dojnov külön foglalkozik a ’kávé’ szó kultúrájával, s áttekintve a kávé földrajzát utal arra is, hogy milyen volt a légkör a Morik kávéházban, s arról is tudomást szerezhetünk, hogy Bulgáriában az a hír járta, hogy a kávézó olyan hely, ahol a forradalom készül, nem pusztán az értelmiség gyülekezőhelye magvas gondolataik kicserélésére. A Kávéköltemények szerzője verseivel világutazást tesz (Párizsi emlék, Monarchia, Velencei csók, Bella Itália), belecsöppenünk a kávéházak varázslatába, mely összegyűjt, kibékít, elválaszt, szenvedéllyel telít vagy meditációra inspirál. Sajnos a felgyorsuló városi életben a kávéházi szertartás már elveszíti jelentőségét, Dojnov olvasatában megtörténik a kávé kafkaizálódása; az ember a változások során tehetetlenné válik a körülményekkel szemben. Egyidejűleg kulináris utazást is tehetünk a versekkel, Dojnov használja a konyhaművészet szókincsét, de képekkel, történetekkel is gazdagít. Lássunk erre néhány sort szintén Szondi György fordításában: A kecses tejszínhab nemes teste, kelyhe. / Narancslikőr aranypalástja illan / dús illatú eszpresszókávé sejlő titkán… (Mária Terézia) Természetesen a kávé élvezete számos szerzőt gondolatokra ihletett, például a török regényíró Elif Safak így vall erről: a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.
A költészeti fejezet az Országos Idegennyelvű Könyvtár 12. műfordítás-pályázatának anyagába is betekintést enged; olvashatjuk Németh Erzsébet díjnyertes fordítását; a Látogatás a szentendrei marcipán múzeumban és az Oktogon, Budapest című versek műfordításait pedig Lackfi János, Vörös István és Molnár Krisztina Rita tolmácsolásában élvezhetjük.
A kötet második, legterjedelmesebb opusa a címadó Mások hangjai dráma, mely szerkesztésmódjában is egészen különleges, felvonások helyett nyolc képből áll, de bizonyos mértékig a hangjátékok sajátosságaival is rendelkezik. A színpadon mindössze négy szereplővel találkozhat a néző (Margarita, Anya, Angel, Csecso) a többi 15 játszó személy telefonon keresztül hallható. Csíkhelyi Lenke érzékletes fordításának is köszönhetően ez a megoldás egészen különleges élményben részesíti az olvasót, s elgondolkodik azon, hova is sorolhatja a darabot.
A dialógusokat olvasva nem tekinthetjük hagyományos drámának, főként, ha az ógörög dran szóra gondolunk, amely feszültségekkel telített, nagy indulatokat mozgató cselekvéseket tételez.
A Mások hangjai nem a cselekvésekre fókuszál, még sincs híján a feszültségnek, a telefonbeszélgetésekből pedig egyértelművé válik, hogy a döntéshozatal ebben az elidegenedett világban mennyire nehéz, az emberek nem tudnak a maguk erejéből kivezető utat találni… Ezért nem találjuk direkt módon a katarzist generáló következmények láncolatát.
Valójában mi ennek a drámának az üzenete? Az állásából eltávolított Margarita Angel segítségével egy telefonos szolgáltatást hoz létre, mely a ’Hang kölcsönbe’ fantázianevet kapja,
a tanácsot, segítséget, megoldást keresők fizetnek, ahogy Angel fogalmaz: Fizetnek és övék a hangod. Margarita pedig a nagy segítő pozíciójába kíván helyezkedni. Szétküldeni mindenfélét telefonon…Mindnyájukat akarom…Hogy én irányítsam őket, megváltoztassam, éltessem őket!
Angel üzletelni is kíván mások hangjával egy rádiós műsor keretében, a kezdeményezés azonban kudarcot vall, s ezt csak fokozza a darab végén CD-ről visszajátszott 15 beszélő fortissimoja, mint egy kórus ’kántálnak’, akiket nagyon nehéz vezényelni. A darab lezárása Edvard Munch Sikoly című képét idézi nekem, a magáramaradottság, a kiszolgáltatottság kínzó érzését reprezentálja a 15 ’sikoly’
A darabot végigkíséri az anya jelenléte direkt vagy indirekt módon, a végén már az öregek otthonából, védjegye a folyékony forró csokoládé, nincs azonban már dolce vita, csak kiüresedés, a felesleges ember bizonytalanság-érzésének felnagyítása, akit eleinte elviselnek, később azonban elkerülhetetlenül kitaszítottá válik, s a végén már saját létezését is kétségbe vonja.
Olvasatomban a Mások hangjai konfliktus-dráma, több ellentétes akarat irányítja, cselekvőképtelenség jellemzi a szereplők egymás közötti rosszul irányított kommunikációjával.
Tüneti és feltáró jellege miatt pszicho-drámának is érzem, a szereplők lelki folyamatainak részletekbe menő feltárásával valósul meg a hatásmechanizmus. Mivel a konfliktusok a szereplők tudatában jönnek létre, Csehov drámaiatlan dráma megnevezése is eszünkbe juthat.
A hangok szerepe kiemelkedő fontosságú a színpadon, főként egyéni élethelyzetek résztörténeteinek felvillantása során. Úgy gondolom, a végén Margarita érzi, az ő hangja internalizált, nem tud akarata ellenére sem igazán hatékonyan bekapcsolódni, nincs elég tapasztalata abban, hogy mit kellene tennie az egyes helyzetekben. Carol Gilligan amerikai filozófus foglalkozik behatóan azzal, hogy a nők képesek arra, hogy önmagukban felfedezzék a belső hangot; ennek kísérletét követhetjük nyomon Margarita személyiségében is.
A darab fényes bizonyítéka annak, hogy a hang mennyire fontos pszichológiai eszköz, ezt vallja Szkárosi Endre költő és műfordító is: A hang energia-átvivő, a szellemerő totális kommunikációja, segítségével láthatóvá válik a világ, és képek bontakoznak ki a szemünk előtt, az emberi érintkezések értelmezhetőségének lehetőségét biztosítja.
A Mások hangjai harmadik fejezete kritikákat, elméleti munkákat tartalmaz. Ezekből az írásokból ismerhetjük meg a bolgár-magyar irodalmi kapcsolatok alakulását, az 1956-os magyar forradalom bolgár írókra gyakorolt hatását. Dojnov hangsúlyozza, hogy bolgár részről nem történt 1956-ban szervezkedés a kommunista hatalom ellen. A szerző utal Bulgáriában kiadott gyűjteményes kiadványokra, melyekben a vizsgálódás az adott politikai-kulturális helyzetben több szempont alapján történik; kronológiai, irodalmi archeológiai, irodalmi témák reprezentatív életmód és stílus összefüggéseiben.
Mindenesetre az 1956-1976 között írt szövegek kifejezik a bolgár írók szolidaritását a magyar felkeléssel kapcsolatban, ugyanakkor kiemeli azt is, miként reagált a bolgár kommunista párt a magyar nép felkelésére. Az írói reflexiók közül említem Jordan Ruszkov Szólítalak, szabadság! című versét, melyet titokban terjesztettek, s eljutott 30 bolgár írószövetségi taghoz is. Ez a lírai-politikai akció 19 év börtönbüntetést jelentett a szerzőnek, melyet később jelentősen enyhítettek.
Jellemző módon az említett korszakban a bolgár irodalmi szövegekben vannak kitalált történetek, magyarországi földbirtokosok rabló kezeinek képe, de más lírai témák is megjelennek, vallásos-népi szokásokat is felelevenítenek. Mindenesetre tény, hogy az 56-os magyar esemény visszahozza Bulgáriában azt a retorikát és propagandisztikus stílust, melynek az ellenségmánia áll a középpontjában. Nino Nikolov Halvaszületett napok című verse jellemző példa erre: Kik azok ott – a nép? / Rettenetes szó! / Akkor – ki:/ tömeg, / csőcselék / gyülevész had?
Pontos adatok nincsenek a bolgár írók szolidaritásának módjáról, inkább a titkolt, hallgatólagos együttérzés jellemezte írásaikat. A magyar felkelésre reagáló bátor írók közül idézem Atanasz Dalcsev Felirat című ’lírai aforizmáját’. Ki szabadságért adta életét / akárhol is szerte, testvérünk ő mind, / vér, igen, de ontott vér szerint.
A versidézetek kivételével a könyvet Temesi János tolmácsolta nyelvünkön.
Plamen Dojnov külön fejezetet szentel a Bronzpillák – Az újbolgár líra 125 éve című versantológia bemutatására, a kötet életre hívásában az antológia szerkesztőjeként oroszlánrésze volt Szondi Györgynek. A könyv 40 bolgár lírikust mutat be 33 magyar költő fordításában. A 400 oldalas kiadvány igazolja, hogy a bolgár irodalom lényegében nem politikai jellegű, inkább a ’polisz’, a városi jelleg dominál.
Természetesen Dojnov számára is fontos, hogy méltassa Szondi György munkásságát, bemutassa sokoldalúságát műfordítóként, költőként, szövegek gyűjtőjeként, a Szófiában működő Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként. Nincs még egy idegen nemzetiségű bolgarista a kortárs bolgár irodalmi szituációban…Szondi egyszerre van Ott és Itt, garanciája egy bolgár-magyar teljességnek.
A Mások hangjai kritikai antológiáról is szót ejt, arra fókuszál, hogyan történt a Másik olvasása. A Másik szerepében pedig a magyar irodalom van. A kritikai érdeklődés vagy megerősítő (Nagy László könyvei), vagy kompenzáló. (olyan szerzők vonatkozásában, akiknek még nincs markáns jelenlétük a bolgár irodalomban.) Érdeklődésük fokozott Pilinszky lírája iránt, de kedvelik Esterházy Pétert és Csáth Gézát is. A szerzőkkel való ismerkedés elmélyült reflexiókból, interpretációkból áll.
Végezetül kiemeljük a Három szín: fehér, zöld piros című könyvet, amely a két ország harminc év alatti tizenöt-tizenöt költőjének verseit tartalmazza; Lackfi János, Szakács Eszter, Jász Attila, Prágai Tamás és mások szerepelnek magyar részről. Dojnov hangsúlyozza, a fordítók rendkívül gondosan követték az eredeti szöveget, hogy a verssorok otthon érezzék magukat az idegen nyelvben
Az irodalmi kapcsolatok bővítését célozza Szondi György összeállításában Nagy László és Szécsi Margit CD-mellékletet is tartalmazó közös kötete, mely Nagy László Bulgária iránti fokozott érdeklődéséről tanúskodik. Számos érdekességet tartalmaz még Dojnov kötete, megtudjuk például, hogy a Ballada a benzinről című emblematikus Binjo Ivanov-vers első változta eltűnt, majd később, kalandos utazgatás-keresgélés során Szondi György birtokából kerül elő.
Összegzésként elmondhatjuk, a műfordító egyszerre nyelvész és irodalmár, egyszerre történész és társadalomtudós, szerepe nem csupán egy másik nyelvre fordítás, hanem kultúra- közvetítés a szó legszélesebb értelmében, ahogy Bart István műfordító frappánsan megfogalmazza: A fordítónak annyi köze van a műhöz, mint az írónak.
Plamen Dojnov: Mások hangjai. Költészet, dráma, kritika. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
Csontos Márta kritikája legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?