Szentesi Edina

Monológ

Olyan megbocsájthatatlanul
halovány vagy
ha fúj a szél odakint
árnyékod sem rebben
válladon mozdulatlan teher
átfut rajtad minden nevetés
könnyű vagy de a szíved nehéz
Olyan őrjítő a te nyugalmad
melyet sem örvénylő csillaghad
sem az eső sem a Nap
meg nem bolygat
Tajtékzó düh fodrozza ajkamat
fondorlatos szó feszíti
a cserepes barázdákat
kitörni képtelen
néma öklendés
Bárcsak olyan lennék
mint te vagy
halovány jellegtelen árnytalan
hogy e tükör asztalomon
sem hazudtolná tovább
hogy valójában
nem is létezem