Szegezz szívednek
– 1 –
Szegezd szívednek réthajnal harmatjáról a ragyogást
Nem tudom hány ház süppedő homályban térdepel
Köröttem bennem rajtam általam Isten alva járt éjjel
Gyermekem szájáról a tudatig táncoló víg gagyogást
Munkás tenyerei közt morzsolt kavicsokat vízbe dobta evakuált
Elég jutott belőle koncnak is talán lehet meg is késelt megelégelt
Egy lényegtelen feledésbe borította játékait mentsváraimat keresztjeidet
S szegezett szíved tégedet szólító anyám képében nekem énekelt
Megloptam országmentén csorbult virágdárdáidat a sziromlást
A fűszál a fényt elengedi az én vérem követeli a káromlást
Nem tudom hány sír látatlan egek úri szikláihoz terel
Átjártuk egymást s egymáson téged hűtlenül gázoltunk el
Szegezz szívednek
– 2 –
Egynyári fáklyáival ma agg lány tavasz öreg telet kérlelt
S fűszála fényét elengedi véred követeli a káromlást
Átjárjuk egymást s egymástól hűtlenül gázolunk el
Múlásom érted hevít s neked hajlít fejedre koronát
Szegezz szívednek a hajnal harmatjáról a ragyogást
Ki tudja hány csonka láb vár támaszul testmankóját
Gyermekem szájáról a tudatig táncoló víg gagyogást
Értetlen beszédet a szeretetet szolgált népek fiát
Bordaredős országmentén csorbult virágdárdáimat a sziromlást
Egynyári fáklyáival ma agg lány tavasz öreg telet kérlelt
S fűszála fényét elengedi véred a magának követelt káromlást
Teltség és éhség fogott kezébe medréből egytálételt kínált
Szegezz szívednek
– 3 –
A néma alázat púpos gerincedről tekinteted megemberel
Szegezd szívednek téged kutató szememből a párát
Szegezd szívednek egy vadászalkony préda aranyát
Erdőtörzsek ölelik ringásban mohamagányos ráncát
Szegezd szívednek döngölt csillagporból apád arcát
Szegezd szívednek téged neveddel gyógyító vak arád
Tapint s az áldás ismeretlen ujjlenyomatait olvassa rád
Szegezd szívednek az anyaméhes ég öblös sóhajtását
Ma éjjel tüzet rakok parázson járjon s ne nyári könnyeimen
Szegezze szívét arcomnak ha réthajnal harmatjain osonna
Szegezz szívének tudja éberen jártam álmaiban ha adtam ha kértem
Egyetemes placentájának tűzrögeit ahol a fény fogant betértem
Kocsmakínos józanságról cinkosaimnak önkényesen róla regéltem
Köldökére rakott kovaköveivel magamra parazsat metéltem ha tőle vetéltem
Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?