Meg nem értő családi környezettel küzdött Zabla Csaba is, aki néprajztudósként és antropológusként dolgozott, ami szülőfalujában, Dühödön az átlagembernek teljességgel értelmezhetetlen és értékelhetetlen volt. Rezső magában sohasem értette, hogy lehet valakinek ilyen szerencsétlen, idétlen neve, minthogy Zabla Csaba, és minden egyes alkalommal, amikor meglátta vendégét, igyekezett gondolatban más és más gúnynevet adni neki, így hívta már Mafla Csabának, Bamba Csabának és Szamba Csabának is. Egyszer véletlenül majdnem utóbbi névre állította ki neki a számlát is.
Az irritálta igazából Rezsőt, hogy Csaba maga is panaszkodott arra, milyen lehetetlen neve van, ami megkeseríti az életét és a szakmai érvényesülését, mégpedig azért, mert ezzel görbe tükröt tartott Rezső elé, aki maga is hasonló gondokkal küzdött. Elvégre is kit hívnak már manapság Rezsőnek? Akármennyire is élvezte a munkáját a fiatal pszichológus, egyre nehezebb volt elviselnie, hogy az ő igazán jelentős problémájánál sokkal kisebb dolgokat mennyire képesek felfújni érzelgős és életképtelen vendégei, akik mind-mind betegesen fókuszáltak egy-egy apró-cseprő problémára. És még csak hétfő volt.
– Kedves Csaba! Az Ön keresztneve, a Csaba legalább ízig-vérig magyar név, az embereknek ilyen névvel egy szava nem lehet. A Rezső, hát az magyar is, meg nem is, mert tudja, ez a germán Rogerből jön és ilyen néven legföljebb csak szicíliai norman uralkodókat ismerünk. A magyarajkú történetíróknak viszont ezek szerint annyira kellemetlen volt és derogált a nevem, hogy az uralkodónevek szabályait felrúgva ezeket a neveket mégsem merték magyarítani, és senki sem ír I. Rezső vagy II. Rezső szicíliai királyról. Pedig még a Julius pápát is tévesen Gyula pápának fordították le…
Nem beszélve egy seregnyi nyugat-európai Sarolta hercegnőről és grófnőről, amely név a Charlotte és a Karlotta különféle változataiból ered, és semmi köze a mi magyar eredetű női nevünkhöz. Érti ezt? Jókai még az Eugénből is Jenőt varázsolt és a Dezsők is elfoglalták a maguk szerepét a magyar keresztnevek oszlopos csarnokában, de a Jenők és a Dezsők mellett a Rezsőknek igencsak mostoha osztályrész jutott. Nahát és még a Szócsépy! Hol van olyan település, hogy Szócsép? Talán valami isten háta mögötti orosz, lengyel vagy görög falunak a félrefordítása? Egy időben a lengyel Sosnowiecre tippeltem, meg hát az ipszilon is gyanús, hogy esetleg vagy lengyel, vagy nemesi felmenőkkel rendelkezem.
Ha valaki nem ismer, könnyen hiheti, hogy beszélőnevem van, és arra utal, hogy nem tudom befogni a számat, pedig úgy vélem, kifogástalan hallgatóság vagyok, ezt pedig a pácienseim is megmondják. Hát cséplem én a szót? Vagy apám, ifj. Szócsépy Sándor talán csépelte a szót? Értem én, hogy ha már névmagyarítás, legyen valami jelentése, de nem lehetett volna Szabó, Szatmári vagy Somogyi a nevünk például? Középiskolában az angolórák után mindig azzal piszkáltak, hogy ez olyan, mint a so cheap, vagyis az ,,olyan olcsó”. Pedig nem vagyok egy olcsójános, de attól még igenis megfizethető áron dolgozom! Nem így van?
Csaba természetesen köpni-nyelni nem tudott. Álmában sem hitte volna, hogy valakinek ekkora dolog az, hogy nem elégedett a nevével, pedig antropológiaórákon az egyetemen sokat hallott a szómágiáról, a törzsi titkos nevekről és a tabukról. Rájött, hogy talán Dühöd nem is olyan élhetetlen hely, mint Búfürdő, ez a lelkileg szétcsúszott emberekkel teli nagyváros, és belegondolni is rossz volt, szegény Rezső hány meg hány sérült embert hallgat végig, miközben a saját démonaival is meg kell küzdenie. Megsajnálta pszichológusát, ugyanakkor hálás volt neki, amiért rádöbbentette őt az igazságra és máris sokkal kiegyensúlyozottabb emberként távozott.
Keddenként olyan ifjú páciensek érkeztek, akik Rezsőnél alig fiatalabbak voltak, és Budapesten próbáltak szerencsét, mielőtt álmaik kudarcba fulladtak volna. Kázmér a Mennyei Közszolgálati Banknál dolgozott irodai rabszolgaként, ennek ellenére váltig állította, hogy a lehető legjobb helyen van a NÉP-kártya ügyfélszolgálaton, hiszen végre segíthet másoknak és a társadalom javát szolgálhatja. Depresszív viselkedéséért nem a munkahelyét tette felelőssé, mert úgy vélte, ő tökéletesen megfelel a cég ún. sztenderdjeinek, és a telefonhívásainak a kommunikációs minőségét is általában közel hibátlannak értékelik felettesei. Mégsem értette, mi a gond vele.
– Tisztelt uram! Hát akkor hol itt a baj? Szereti a munkáját, és elégedettek Önnel. Valami igazán hasznosat csinál. Adategyeztetés, tájékoztatás, adminisztráció. Nagyon is szép szakma ez, kérem. Ha kérdeznek Öntől, válaszol, mert az információ adott, és azt átadja a bank ügyfeleinek. A szakma velejárója, hogy mindig lesznek elégedetlenkedők: mindig, mindenkinek nem fog megfelelni. Lesz, ami az ügyfélszolgálatos munkatárson csattan. Ha nem tetszik, ha nem bírja, lehet váltani, de szerintem nem erről van szó. Olyan ez, mint a hipochondria, csak nem testi, hanem lelki gondokkal. Önnek az égadta világon semmi baja, mégis azt hiszi, hogy valami nincs rendben az életével.
Nekem is vannak ilyen mentálisan hipochonder pillanataim. Ez amolyan szakmai ártalom. Mivel rengeteget olvastam a tanulmányaim során pszichés betegségekről, egyiknek-másiknak tüneteit én is észrevettem magamon. Sőt, régen attól rettegtem, hogy azért, mert ezekről olvasok, és csak azért, mert tudok róluk, afféle önbeteljesítő jóslatként akár ki is alakulhatnak bennem. Tudta például, Kázmér, hogy a paranoid skizofréniának van egy olyan válfaja, mi szerint az illető azt hiszi, azért történnek vele jó dolgok, mert összeesküdtek ellene? Hogy valójában hazudnak neki és csak puszta könyörületből nem merik elmondani neki, hogy baj van vele?
Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa. Amikor Flórával, a volt barátnőmmel voltam együtt, kóros társfüggőnek éreztem magamat. Volt olyan, hogy nem volt stabil énképem, nem tudtam magamat egy másik személy tükörképe nélkül, reflexió nélkül értelmezni. Tudathasadásosnak is véltem magamat, amikor nem emlékeztem vissza alkalmakra, mit, miért csináltam. Mintha egy másik énemet kapcsolták volna be: Dr. Jekyll mellett a Mr. Hyde-ot, az ember mellett a vérfarkast. Ha továbbra is elégedtlenkedik az életével, jó úton van afelé, hogy Önnek is ilyen tévképzetei legyenek. Bizonyára Önnel minden a legnagyobb rendben – jelentette ki Rezső, majd gondolatban hozzátette: ,,Nem úgy, mint velem.”
Nagyon hasonló tanácsokat adott Dr. Szócsépy egy másik keddi kliensének, Árendás Ádámnak is, aki nem a munkahelyére, hanem bérelt budapesti lakására panaszkodott. Azt állította, hogy minden rendben van vele, mégis úgy érzi, mintha valami nem lenne a helyén, mert hozzászokott ahhoz, hogy mindig ,,valami szemétdombon” lakik, vagy pedig olyan szomszédai, lakótársai vannak, akik megkeserítik az életét. Ilyen volt Jutka, az igénytelen pizzafutárlány, egy korábbi lakótársa, aki Fodor és Bodor nevű bűzös, pofátlan, undorító macskáival készítette ki az életét Kispesten, miközben Rozi néni nevű főbérlője, egy valóságos szipirtyó is kis híján az őrületbe kergette.
Ennek már rég vége volt, de költözése után, a jelenlegi helyén sem lelt nyugtot. Folyamatos harckészültségben kellett lennie, hogy felkészüljön a legrosszabbra, ám nem is kellett sokáig keresnie magának azt, hogy mi nincs rendben az új lakással. Egy ideig ugyanis az alacsony víznyomással kellett megküzdenie és szerelőről szerelőre telefonálgatnia, noha a lelke mélyén kimondottan kényelmes volt neki az életének minden problémáját és szorongását erre az egy problémára fogni. Aztán, amikor ez megoldódott, rájött, hogy valami még mindig nem tetszik neki. Ekkor döntött úgy, hogy szakember segítségét kéri, Dr. Szócsépy pedig „nagyon megbízhatónak” (értsd: egyetemisták számára megfizethetőnek) látszott.
– Dehát azt mondja, az a lakás ott a Corvin-negyedben valóságos álomotthon! Ádám, hiszen mindene megvan, amire szüksége lehet! Tudja, én hol lakom? Megmondom Önnek őszintén, mivel egyéni vállalkozóként viszem ezt a rendelőt és mindenféle adókat kell befizetnem, engedélyeket kell kiváltanom, és még az épületet is bérlem, tulajdonképpen nem futotta arra, hogy még egy albérletet, vagy ne adj’ Isten saját lakást is fenntartsak emellett. A szüleim adtak némi kezdőtőkét, még ha el is mondták, hogy nem hisznek ebben az egészben, de jelenleg ott tartok, hogy itt, Búfürdőn, a saját rendelőmben kell aludnom. Úgyhogy becsülje csak meg azt a lakást! – javasolta Rezső, aki maga is meglepődött, milyen erélyessé vált saját frusztrációja és a budapesti albérlet iránt érzett enyhe féltékenysége miatt.
Folytatjuk
Ocsovai Ferenc prózasorozatának előző része a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?