Sziwery Balázs

A világ él

Csak finoman,
csak halkan,
mint rút mezőn a varjak.
Lázban és fagyban. Hanyatlás.
Tántorgó velőtrázás, és léptek zaja.
Koppanva szelídült láb-bubirék,
színtelen anarchia.

Fecskék fészkeltek az eresz alatt.
A fészek beburkolva a falba,
mint a feszület.
Zúzmarás reggelen észrevettem hangtalanul,
hogy már üresen bámul belőle kifelé a sötétség.

Forradás, az arcom sovány.
Lepereg a vízből nőt gyalázat:
a megtisztulásnak ára.
Szomjas és elárvult gödröt tép fel,
amint folyóként belefészkeli magát a víznek álcázott látszat.

Boltból jöttem haza, és megálltam a pirosnál.
Lábamnál véresek voltak a kövek
az útpadka kígyózó sorában.
Hát ez volna a megújulás, a térről visszaverődő látszat?
A világ él!