Vörös István

BESZÁMOLÓ EGY DECEMBERI VASÁRNAPRÓL

1

Mit játszom az unokáimmal,
mire gondolok zuhanyozás közben? –
ezzel a kérdéssel nincs más baj:
nem részesültem abban az örömben,

hogy unokám legyen, habár
van két, már felnőtt gyerekem.
Miközben az idő a jövőmből zabál,
én a jelent falom föl melegen,

mint aki céklát főz már két órája.
A színes gumó még mindig kemény.
Ki tarkaságot vetít így elénk,

és bizonytalanságot ásít így alánk,
könyvekbe van elásva a dumája.
Rezeg a valóságszéli palánk.

2

Nem kell, hogy hogy mindent versbe írjak,
a jambikus lejtés hozzávetőleges,
a ritmus ellentéte minden kínnak,
hiszen az öröm benne végleges.

Én nagyjából a versben élek,
de írok is, és most főzni megyek.
A konyha tíz perc múlva már megéled,
munka, hogy folyton súlyosabb legyek.

A versektől is folyton hízom,
egy Rilke-vers plusz fél kiló.
A fogyókúra nincs papíron,

cukor és zsír a könnyű szó,
ezért próbálkozunk ma salátával,
mit majd egy kis esszéolvasás árnyal.

3
AJÁNLÁS
Nem ballada, de mégis azt ajánlom,
olvass minden nap egy verset el tőlem,
ha pedig nem jön a szemedre álom,
olvass tovább az ajándék-időben.