Farkas László

Nélküled

Sűrű, szürke köd, borús ragacs.
Az áradó semmi a lélekig hatol.
Visszhangot keltve sikolt a fejben a csend.
Gondolat ébred, majd bent szakad.
Inkább megbújik mélyen valahol,
s idejét várva tovább pihen.
Nedves levél libben céltalan,
tétovázva a földre hull.
Homályba rejtőznek az útszéli fák.
Mozdulatlan minden, ámbár nyugtalan.
A ködben minden ott lapul,
és mégis üres a világ.