Kovács Jolánka: Dadó meg a sejtés

KOVÁCS Jolánka

Dadó meg a sejtés

Kövesdinek dadója van. Ez a dadó ott ül mellette a padban, meg szünetben is ott van vele, olyankor messzebbről figyeli, nem püföli-e Kövesdi valamelyik elsőst.  Dadó akkor sem kiabál rá, ha Kövesdi a folyosón cirkuszol, üvöltözik, nem akar menni a logopédushoz, semmit nem akar, csak visítozni. Sokáig nem értettem, miből van ez a dadó, mért nem pofozza ki végre? De ez egy ilyen dadó. Ha Kövesdi leveti magát a folyosó kövére, és ott fetreng, ő leül ott a kispadra, és addig vár, míg Kövesdi meg nem unja a visítást és föl nem tápászkodik magától. Közben persze a tanító néni is kinéz a folyosóra, de csak kinéz, már jön is be, ahelyett, hogy hívná a rendőrséget. Mert az kellene. Egyszer ugyan odahívta az őrt, aki mindennap ott ül az iskolában a bejáratnál, de az is csak állt, azt se tudta, mit csináljon, makogott valamit, Kövesdi meg rá se hederített. Én egészen odáig azt hittem, ez az őr majdnem rendőr, de ezek szerint még őrnek is egy nagy semmi. Akkor meg mit ül itt az előcsarnokban egész nap? No de nem is az őr a lényeg, hanem dadó. Őt csak egyszer láttam kiborulni, amikor Kövesdi hirtelen fölugrott a padból magyarórán, rohangálni kezdett az osztályban, Emesének lesodorta a padról az olvasókönyvét meg a tolltartóját, szanaszét repültek a színes ceruzái, persze közben dadó is fölugrott, rohant Kövesdi után, alig tudta elkapni, de akkor Kövesdi hirtelen kétszer gyomron vágta, dadó meg elkapta a kezeit és leszorította és nagyon piros volt. Úgy megijedt mindenki, hogy senki sem mert mozdulni, de ekkor dadó valahogy az ajtó felé vonszolta Kövesdit, én se értem, ez hogy sikerült neki, mert alig egy fél fejjel nagyobb nála, de kipenderítette a folyosóra, és ő is kiugrott utána. A tanító néni meg becsukta az ajtót és azt mondta, na most akkor olvasunk. Felszólította Lénát, ő meg a címet is csak dadogva tudta kiolvasni, hogy Vvvvándormadddár llllennnék. Kövesdi utána három napig nem jött iskolába, meg dadó sem. Egyedül ültem a padban, de különben úgy ülünk, hogy én, Kövesdi, dadó, bár jobb lenne, ha én ülnék középen, mert így akkor, ha valaki belép az osztályba, mondjuk egy másik tanító néni valamiért, azt is gondolhatná, hogy dadó az én dadóm.

Kövesdi semmit nem javult második óta, de ha olyan napja is van, hogy éppen nem visít és nem fetreng a földön, akkor is olyan furcsa, hogy megáll az ember esze. Ha kérdezek tőle valamit, egy-két szóval felel, közben meg elnéz a fülem mellett. Van, hogy mindkét lába táncol a pad alatt. Minek jár az ilyen iskolába? Minek ennek dadó, úgyse megy vele semmire, hiába pátyolgatja. Én otthon sokkal kisebb cirkuszolásomért is olyan átszállóst kapok apától, hogy csak úgy forgok, de megesik, hogy a nadrágszíjat is kihúzza. Ez a dadó meg nekem is segít a matekban, szünetben mindig ott ugrálok körülötte, jókat lehet vele dumálni. Közel lakik hozzám, már hányszor látott, amikor biciklivel megyek iskolába, és soha nem kérdezte, mért van ilyen nyavalyás biciklim. A többiek azért neveztek el majomnak, mert szerintük úgy nézek ki azon a kis vacak bringán, mint majom a köszörűkövön. Apa már vagy két éve ígérgeti az új biciklit, emezt még hatéves koromban kaptam, akkor is használtan. Node ez a majom-dolog mégis jól jött egyszer természetórán, mert Zsolti meg Levi épp rajtam röhögtek, nem tudták abbahagyni, a tanító néni meg mérges lett, és ki is húzta belőlük, min röhögnek. Akkor Zsolti bevallotta, hogy a Tomi az osztályban a majom meg hogy miért. Egész órán egy lábon kellett álldogálniuk az osztály előtt büntetésből, sőt, a következőn is, mert nem tudták, valójában mi az, hogy úgy ül, mint majom a köszörűkövön. Azt mondták, közmondás, a tanító néni meg csak a második óra végén mondta meg, hogy szólás, és hogy sok ilyen van, mondjuk az is, hogy sejti, mint macska az esőt, ami azt jelenti, hogy az ember megérezhet és megsejthet valamit, ami aztán be is következik. Ekkor világosodott meg előttem, hogy én már meg is sejtettem, hogy dadó tulajdonképpen nekem jár, és már tudtam, mit kell tennem. Nagyobb rosszaságokat kell csinálnom, mint amiket Kövesdi művel, de őt el is kell tüntetnem valahogy az osztályból. Így lehet dadó az enyém. Azzal kezdtem, hogy kiloptam háromezer dinárt mami bukszájából, és csokikat meg egy rakás csipszet vettem rajta, nagyszünetben szétosztottam mindenkinek az osztályban, persze beárultak, a tanító néni elővett, behívatta a mamámat még aznap, én meg bevallottam a dolgot, szándékosan, ne mondjam, mit kaptam ezért otthon. Másnap úgy felbuktattam Zsoltit tornaórán a betonpályán, hogy szétverte a fejét, rajzórán leöntöttem Andrea ruháját piros festékkel. Nem tanultam, úgy két hét alatt összeszedtem egy rakás egyest, az egyiket matekból, utána mindjárt el is kiáltottam magam, kétszer is, hogy bassza meg a kurva élet (ezt Kövesdi szokta kiabálni, de neki persze szabad), ráköptem Levi szendvicsére uzsonnaszünetben, feleseltem a tanító nénivel, befeküdtem a pad alá és visítottam, hoztam otthonról egy döglött egeret, és betettem Iza tolltartójába. A tanító néni bevitt az igazgatóhoz, a pszichológushoz, de egyiknek sem ígértem meg, hogy jó leszek, csak néztem egy pontba, mintha megzakkantam volna, egy szót nem tudtak belőlem kihúzni. A tanító néni azt mondta, javítóintézetbe kerülök, ha így folytatom, akkor gondoltam, jó, abbahagyom, mert dadó mégiscsak itt dolgozik, ebben az iskolában, nem a javítóintézetben, hát jobb, ha itt maradok, de most Kövesdi van soron, őt kell elintéznem, és már tudtam is, hogyan. A sportpálya mellett van egy rakás mocskos homok, az lesz jó, gondoltam, azzal véget vetek mindennek. Másnap tornaórán úgy tettem, mintha csak elfutnék Kövesdi mellett, de mindkét markom teli volt homokkal, és mikor odaértem mellé, minden erőmből a szemébe vágtam a homokot, mert attól biztos megvakul, és akkor mehet a vakok iskolájába, ide tovább nem. De Kövesdi akkorát ordított, hogy dadó rögtön ott termett, nekem csak annyit mondott, hogy te kis gonosz, átnyalábolta Kövesdit és rohant vele a mosdóba, ki se jöttek vagy húsz percig, és dadó ott addig mosta Kövesdi szemét, hogy mégsem vakult meg, a fenébe. Én meg egyest kaptam magaviseletből, a lábam szára már kék csíkos apa nadrágszíjától, de akkor se adom fel, mert még mindig nem kerültem be a javítóintézetbe, dadó még mindig vigyázgatja Kövesdit, csak már nem ülök velük egy padban, de hallottam egy nap, hogy a tanító nénivel beszélgetnek, ő azt mondta, teljesen kikészültem, tényleg nem tudom, mit kezdjek ezzel a Tomival, talán mégis kísérő kellene neki, dadó meg erre, hogy figyelj, sejtem én, miért csinálta ezt a sok disznóságot.

Rögtön elszaladtam a közelükből, de örömömben, mert ezek szerint dadónak is van ám sejtése velem kapcsolatban, vagyis nincs minden veszve. Már töröm is a fejem az újabb disznóságokon, amiket úgyis végigcsinálok, ha törik, ha szakad, előbb-utóbb meg csak megsejtem valahogy, hogyan intézzem el Kövesdit, majd kipattan abból a sejtésből egy igazi okosság, mert neki aztán sejtése sincs semmiről, annyira mafla.

Kovács Jolánka legutóbb a Szöveten: