Balajthy Ferenc: Örökké és soha

Balajthy Ferenc

ÖRÖKKÉ ÉS SOHA

Mintha képzeletben a fehér hó száll,
Nyárból üzenne a tél levele.
Nap az éter kihalt mezőin kószál,
Túloldalon kiáltják: le vele!

Majd magához magasra emel az úr,
Fák a levelet épp úgy a fényig.
Írógépből repül a rigó azúr,
Meggyötört indigó tengert kékít.

Lelkek szétrebbent fénypora virraszt,
Hattyút hattyúdala s ahogy mindazt
Kereszten vér, a címerekben moha.

Véges a szemünkre végtelent hint,
Semmi a pillanat, mégis több mint
Az örökké, kevesebb, mint a soha!