Ocsovai Ferenc: Méhemben a Halál

Ocsovai Ferenc

Méhemben a Halál

Keresem, hogy ki ez a gyanúsan undok ismerős,
aki varjúként károg bennem, s szava ennyire erős,
és aki a Gyász toteme körül, a zsigereimben táncol,
hogy leszoktasson engem erről a szépséges világról.

Hallgatom, ahogy súgja, ez az este már nem számít,
így nem baj az, ha a nedves mámor kicsikét elkábít,
míg fejemre rakja a rendezői kalapot, mintha a döntés
a kezemben volna, ha rám tör a feslett, éjféli őrjöngés,

pedig mindketten tudjuk, hogy ez csak bábszínház.
A lélek elröppen és a test csupán nyikorgó fémváz,
ami e három egységből áll: ,,úgysem-lehetsz-boldog”.

Időnként, ha a húsomba már a vihar előtti csönd rág
s előre rettegek, tékozlásom véremből mennyit önt át
vajon az Ifjúság virágos korsajából az Ördög üstjébe
s ha érzem már, mozivásznam miként sápad szürkére:

kaparni kezd elmém, mint az egér, aki csapdába esett,
majd vállrándítva, sajnálkozva, mint akit balsors vezet,
úgy zuhanok vissza a Semmi csúszós peremére kéjesen,
s bár úgy tetszik, gránit vagyok; kavicsonként szétesem.

Félelmemben éppen az árnyak tüskés ölébe szaladok,
és hiába éget pokoli tűz a vesémben: poharat ragadok
ismét és gyógyszerként sírom vissza mindig a mérget,
noha szívemben a katlan ettől lesz egyre csak mélyebb.

Szigorú orvosként, bűnbánattal vizsgálom végig magam
reszkető ajakkal, ha tompán fúr belem s szúr az oldalam,
amíg, hogy lesz majd újabb esély: bölcsődalom reményét
nem adja fel akkor sem, ha úgyis előre tudom már a végét.

Kardfogával marja minden ízem e görcs és, hogy milyen
is valójában, nem látom, hanem, akár egy lappangó alien,
akiről csak sejtem, min dolgozik a halvány, görbe gőzben:
szorongva várom, mikor fog szétszaggatva kikelni belőlem.

Akár részeges férj, aki nejét veri, amikor olyan kedve van,
úgy pofozza fel békémet a Harag, amíg fájdalmasan fogan
meg benne a Nyugtalanság, mi hasamban idegesen fészkel,
maga körül bár a köldökzsinóron kívül semmit sem észlel.

Ott perceg, akár az éhes szú, velőmben a komor Intelem,
hogy korhad már a mű és több pótalkatrész nincs nekem,
ám kihordom terhem, hiszen az ember a kínból teremt,
még akkor is, ha sok vajúdás után szüli meg az Élettelent.

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:

Ocsovai Ferenc: Búzsoltár