Aranyi László: Az érzékelés csapdái (képvers, esszé)

Aranyi László

Az érzékelés csapdái

Gyakori motívum nálam, hogy érzékelésünk bizonytalan, illúzió-jellegű. Itt az első két sorban jelenik meg ez a dilemma, amely egyszerre statisztikai és episztemológiai. A többségnek igaza van-e pusztán azért, mert többség? A 97 százalék ma már szinte automatikusan tudományos tekintélyt sugall: közvélemény-kutatás, kutatási eredmény, konszenzus. De a második sor egyetlen mozdulattal ezt relativizálja. Ráadásul a „másság” 3 százalék, tehát nem magányos őrültről van szó, hanem egy kisebbségről. Olyasmit állít, hogy egy alternatív valóság is lehet kollektív. Mintha egyidejűleg két érzékelési csatorna létezne egymás mellett, az egyik a többségi, a másik meg a személyes, az elfogadotttól radikálisan eltérő tapasztalat. Mindig csak egy apró nyíláson át próbáljuk szemlélni a világot. Csakhogy a vers még ezt is elveszi tőlünk, mert már „szem sincs”, vagyis a megfigyelő eszköz is eltűnt. Ebben a furcsa, Zen-kóanokat idéző alkotásomban a „női öltöző” metafora, a „tiltott valóság”, a megismerni vágyott, de hozzáférhetetlen világ jelképe.