VERS

Tóth Olivér: Elégia albínóimnak

Magad ellen hívtál s ellenedre mind akit társul az egyke gyónni hívott
Mikor a csodálat tágas szemekkel vak bennem egyszerre élő és halott
Apáitok anyáitok abortuszra a társadalmaknak adott rézangyalok
A tiltakozás pajzsait mint körmük alatt ragadt sarat a bőrödet kaparják
A megbánásban önsanyargatásuk tépeget vérbe folyt vérből kelt ha úgy akarják

A hűvösségben majd harci dalt dúdolj és mielőtt elalszom simogass ha félek
A lázban magamnak őrzött ridegség maszkjaival hűsíts ha szeretteimtől remélek
Őket szépítve borzadjak szívüktől kitinjeikre szálló kapuikra sűrű jelet vájj hazataláljak
Pincékbe zárt rabjaim hirdessétek horkolt igazságotok „INRI” és töviskoronámra
Pigmenthiánytól szenved az elfogadás fortyogó ölelkezésben az árnyodvas élet fája

Barlangoldalakba zárt várostalanságok mondják valótlanságok a fájások
Megfeszült vásznam szakad térben van aki vízen járt én kartonpapíron égve hálok
Gyógyszert könyörögtem a sápadtság ellen egy ország őriz kutyái csontra várnak
Mellényzsebemben az emberség zörgő érmeraj társaim tagjaim felapróznának
Törvényem és társam is akad még részeg estében a hajnali lándzsákkal vagdalkoznak

Szempilláimat a sírások lopva hordták mint folyók a rönköket elúszó óriásokat
A karcsú folyó is tengerré vénült védj meg azokkal akik végül mindenkire maradtak
Törzseiken megakadnak egy szennyörvény rácsain garatra öntöttek és túlfolytak
A fiatal domb heggyé hord nekem nem volt gazdám az emberek ölről-ölre adtak
Lángos pózna csak az utcaszéleken kódorgó nappal aludtam tárgyaim megloptak

Háborúkba esküdt titok voltam és jól eljárt a szám mint pletykákkal lehallgatott imák
Útjaimnak köhögő hegy kínált omlást a tavak kontyaimat oldják kopár férfivulvák
Edényeim zománcai közül repedt a lábas toporgás és egy jaj-hűség ebédre kongatott
Közkonyhák kéregettek húsomból az erdőszél az aluljáró vassmaragdját elkotyogott
így maradtam magamra és rátok kiknek legféltettebb tisztaszobája a magányosság volt

Az ösztön elégia albínóimnak ma tetszhalott kozmikussága émelyít az ébrenlét
Fekszünk fejünkre pályaudvarok bérházak szédülnek szükséges minden készenlét
Háborúk zarándokolnak s ha sorba állsz alig telt hátizsákok a szájak spiclik beköpnek
Légyként zsongó alkalmi szerelmek köztemetőim egymás ellen esküdt ellenségek
Várják kukacosodj majd rongyolódsz végül bevarrnak szavaidtól feslett anyagot elvarnak

Harci dalt dúdolnak és mielőtt elalszom simogatnak mint az elhagyatott falvak és sírkertek
Molotovkoktéllal fűtenek ki télen magadnak őrzött rigidséged maszkjaival szépítenek
Feltört lakás ízemben hagynak ne fájjak ha eltaposnak gyengén látó és nagyothalló idegenek
Mert durván és őszintén is kell egy pont a végtelenben rongynyelven is megértetté lenni
Mert kell egy vonal a révületben semmivé feszült ingerküszöbre lépve rokonként felelni

Ha a fájdalom eufóriájában kőpogácsával kínáltak munkámért a kulák versek magamból metszek
Ha koszos talpadtól szégyenült lepedőre rávasaltak kilincselt másaid a nemes enyvek
Ha háborúkba esküdt titkodtól tőlem el-járt a szád sem voltam kevesebb huszonegy grammnál
Ha körbejártál mint a szomszédról hallott keservek és nem hordott fegyverré többé a titok
Ha lövészárkaid a békekötések zsebkendőt emeltek és éjnek évadján betakartak a foltok

Magam ellen hívtalak s ellenedre mind akit kürt hívott haza hogy megbánj és építs malasztot
Egyszerre halott és élő tágas szemekkel szónokoló holt énekelj harci dalt és fess rám maszkot
Sírkitinjeimen ritka jelekként borzad a szívemtől vajúdott szám az értelem sorompói zártak
Kuplerájba putriba pagodákba járt rabok hirdetik korholják a gazságot és elhadarnak
Szent kereszt veszíts el mindazoknak akik végül mindenkire itt maradnak ősgarmadnak

Midőn a föld és ég megindul harci dalt dúdolj és mielőtt elalszanak simogasd egyszínűre őket
Magadnak őrzött rigidség maszkjaival szépíts egykedvű férfiakat egyhangú nőket
Borzadjanak szívedtől kitinjeiken sűrű jelet vájj ismerjen rájuk egyképű gregoriánokra
Hervadásra szánt dedekre hirdetett korholt igazság a kétéltű élet az egyéltű halál
Mert pigmenthiánytól szenvedő Istenem az elfogadás finnyás otthontalanján engem talál