PRÓZAIRODALOM

Budai Rudolf: Szent Mihály-napi emléktöredék

Mindig gyalog, kerékpárral, lovaskocsin jöttek. Jöttek a tótkéri, jöttek a jásztelki, jöttek a portelki tanyákról, Jánoshidáról, Berényből, Alsószentgyörgyről, Szentandrásról, Hatvanból. A hatvani Nagybácsi (ki először hozott nekem banánt) már előtte való nap korán itt volt, mert onnan – mint mondta – nehéz volt a közlekedés. De jött, mindig jött, ötliteres demizsonnal, ami, természetesen, üres volt; ugyanis ilyenkor a portelki rokonok  töltötték meg neki jó savanyú homoki borukkal, amit  minden évben ízes pirosborként hoztak , de inkább volt az  barna  és zavaros, ámde ez az apróság  senkit nem zavart, legkevésbé a Nagybácsit, amint őt az sem, hogy neki a tisztaszobában, a nagyszobában vetették meg az ágyat, amit mi, itthoniak alvásra sohasem használtunk, és nekem mindig úgy tűnt, hogy hideg, sírszagú, nyúlós, nyúlkálós, hideglelős árnyékok keltek életre, a másik életből e másik életbe, mikor borzongva benyitottam a szoba sírósan nyikorgó nagyajtaját.

Ez a komoran ünnepélyes, hideglelősen tiszta szoba valahogy sohasem tartozott a család nyüzsgő hétköznapi életéhez, ott bent az idő megállt, ott bent láttam mindenkit; mindenkit az ágyon kiterítve, akik gyermekkoromban elmentek már rég valahová, valahová, Szent Mihály lován, és talán csupán fáradt sóhajként maradt itt emlékük a nagyszoba rejtett zugaiban. Ámde itt voltak az élő, nagyon is eleven és hangos rokonok, akikkel együtt eljött portelki homok minden vidámsága, a szentandrási szőlők meleg napsugara, a berényi jászföldek nyakas huncutsága, jöttükre eltakarodott a komor árnyékok minden áporodott sírszaga, édes gyümölcs, szőlő és virágillat táncolt a falu felett; a sülthús a  kalácsokéval, süteményekével,  az udvarokon, az eperfák alatt, az ágasfákon bográcsokban birkapörkölt rottyant, aranyszínű csigaleves  főtt a  konyhákban, a falu tarkán pezsgett, csak az istállóba bekötött jószágok abrakoltak egykedvűen, a templomban a gyertyák égtek, az orgona búgott, énekelt a templom, a gyerekek ünneplő ruháikban feszengve csodálattal  néztek a aranyba öltözött papokra,  mint a pásztorok a  háromkirályokra a Szentírásban, alig várva, hogy végre elvegyülhessenek a vásártéren pergő, forgó, sergő, harsányan rivalgó, tarkabarka búcsúi sokadalomban a templom ájtatos, tömjénszagú,  véget nem érő imádságai és supellátos körmenete után.