könnyeimben megcsillan az égbolt
szívem mélyén lenn maradt egy vérfolt
nem tesz semmit csak piheg ott halkan
mint a hideg megbújik a falban
de csak felhős ólmos éjen ébred
magára vesz súlyos izzó vértet
s felhők hátán az egekbe indul
hogy holnap a végtelenen is túl
a békébe a végesbe jusson
így adja ki az úr az én jussom
hogy ne legyek elfeledett árva
bennem remény így szökkenhet szárba
s így ülhetek majd a hajnal ágán
félelmeim elhagyva de kábán
így indulok én is a végesbe
így fogad be a sötétség teste

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten: