A. Gergely András: Gyűlöletkeltés gulág módra (A sirodalom-irodalom parvonalain túl)

Hja kérem, egy címnek figyelmet ébresztőnek kell lennie. Ez közlésszabály, olykor a tettek bemozgatásának és a közéleti harsányságnak is alapjelensége. Itt azonban kicsit (naaa, nem oly nagyon…!) másról is szó lesz. Éppenséggel oly intimitásokról, melyeknek felkiáltójelei úgy irodalmiak, hogy még mélyebben közéletiek és legmélyebben közerkölcsiek is. Avagy hát életfontosságúak is.

Talán még emlékszünk rá: az utókor befogadókészsége és intimitás iránti vonzódása sem volt kíméletes, amikor Denis Diderot a Fecsegő csecsebecséket (Les bijoux indiscrets) frivol regényként a 18. század közepének hírhedett művévé tette, melynek provokatív tónusában a kor álszentségének leleplezése mellett valamely racionális értékrend, vagy korabeli fogalommal: „értelmes erkölcs” morális megkövetelési szándéka is meghúzódott. Álarcosok, cinkosok, „ölebek”, „gavallérok”, köpönyegforgatók és álságosak sűrűn lakott földjén járt a szerző, s bár hősei körében az intim suttogások éppúgy jelen voltak, mint a némaságok, fuldoklások, kegydíjasok és menekülők, lefizetettek és elüldözöttek, de végtére is a mentális harmóniák hiányában minden képzelt beteg (és morálisan is érintett) csupán a kesernyés boldogtalanságba, lelki vagy közérzeti sirodalomba talált bevezető utat, nem pedig az irodalmi megdicsőülésbe…[1]

E kétszázötven éves mű óta megannyi változatban hangot kapott már a racionális társadalmi távolságtartás, a nemracionális tiltakozás, vagy az irracionális lázadás ezernyi oka és módja, stílusváltozása és hatása – kezdve a polgári közerkölcsök brit-amerikai csőszködésétől a franciás regényes ábrázolatokig, a mozgalmi tónustól a vallomásos feminizmusig, a politikai aktivizmustól az artivizmusok politikáiig egy seregnyi kulcsműben. Ám Nadya Tolokonnikova harsányan aktivista hangneme a nyilvánosság-elérés és a retorikai hatásfok terén bőven fölülmúlja az évszázados előzményeket: a Pussy Riot csapata sokszorosan eltávolodott már a Bovaryné-kori párálló pillák és szégyenpír kínálta világképek elfogadásától, s egyenesen a mindig is álszentül és otrombán tolakodó hatalom elleni hőbörgés egy sajátosan új, mondhatni „sátánista” válfaját választotta. Az orosz sátánizmusnak amúgy is megvoltak térségileg jellemző politikai aktivistái, lettek légyen a Kreml szolgálatában mint a „dialektikus materializmust” híven kiszolgáló okkultizmus jegyesei,[2] vagy a burjátföldi sámánkultuszok modern utódai,[3] belföldi kémelhárítók vagy külföldi titkos ügynökök… – de Tolokonnikova a politikai boszorkányüldözésnek igen látványos változatát rögzíthette tizenhét éves kori kamasz mozgalmár életkezdeteitől a börtönig és tovább, amikor nekifogott Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak című kötetének.[4] Felbujtó hatású, de nem kevésbé ilyen szándékú is ez a kötet, nagyjából fél oldalanként kap agyrémnek tetsző jelenségek elleni késztetést az olvasó. A Bevezetés visszafogottabb Előzetes nyilatkozata még szinte közlésbátorsági múltképet kínál, de már egy oldallal később a politikusok, oligarchák és érdekeltségi köreik együttes minősítése kerül a látképbe: ezek azok, akik „bizonyosan minden más fajt túlélnek a földön” (11. old.). Majd egy deklaráció következik: „Mindannyian nagyhatalom vagyunk”, s egy ráhangoló: „Putyin, amikor katonai-ipari komplexumokba önti a pénzt ahelyett, hogy a széthulló infrastruktúrát fejlesztené, csak annyit mond: ’Nézzétek, NATO! Nézzétek, drónok! Nézzétek, bombák Irakban’!”. S innen indul tíz fejezeten át a viselkedési és morális program egységesen három blokkra osztott (szavak, tettek, hősök) útmutatója, tíz szabály, mely igazolni törekszik az alapképletet: mindannyian öntudatunktól és erőnlétünktől szükségképpen megfoszthatatlan nagyhatalmak lehetünk…! Ehhez azonban roppant tudatos és még roppantabb ellenállás gyakorlására van szükség.

E tíz fejezet a cselekvési morál köré rendeződik, hasonlóképpen, mint a Milosevics rendszerével szembeszálló Otpor! (Ellenállás) mozgalom vezetője, egyik fő aktivistája, Szrgya Popovics, aki művét a mozgalmi elvek és gyakorlati megoldások, konkrét példák és megnevezett hősök bemutatásával illusztrálja, hogy bizonyíthassa a bénultsággal szakítni kész cselekvők lehetőségeit,[5] s éppen így Tolokonnikova sem óvakodik a szavak eseménydús performansza segítségével elbeszélni, amit közölni akar. S mert a csiricsáré holmikba burkolt csajos Pussy Riot rock-punk zenekar fellépéseiből, a Megváltó Krisztus-székesegyházban előadott „Szűzanya, zavard el Putyint!” nótából és utóhatásaiból is kiderült,[6] eléggé kritikusan vélekednek a Putyin-rendszer működéséről, amit azonnali letartóztatással, „vallási gyűlöletkeltéssel” és „huliganizmus” vádjával jutalmazva két évnyi börtönnel, szibériai kényszermunkatáborral hálált meg a rendszer, szinte önnön cáfolatául annak, hogy semmi sem kevésbé érvényes a kimondott kritikai észrevételekből…

Provokálták, hát megkapták – szólhatna a nyárspolgári válasz. De ehhez is háttér lehetne, hogy az orosz tényirodalomnak éppúgy megvan klasszikus munkatábori prózai hagyománya Dosztojevszkij Feljegyzései óta, Csehov, Szolzsenyicin, Salamov gulág-naplója is ide értve, melyek visszafogott prózai tükrei az elbeszélhetetlen mégis-elbeszélésének. Ekképpen Tolokonnikova is hol visszafogott leírásban, publicisztikus kisugárzással, hol meg lázadó dühvel hozza, amit elbeszélni szándékozott. Fejezetei, melyeket alább futólag fölidézek, szinte egyként tükrözik a magabiztos döntést és világképet: „Ha eltűrjük a zsarnokságot, akkor mi magunk válunk saját elnyomóinkká!!!”. Eközben persze a mindennapi emberek vélhető többsége – s köztük persze magam is – rendre a remény képzete és a lemondás kínja között feszeng, s hajlamtól függően dönt a jól járás és a belebukás esélyei közötti színtéren. Szerzőnk enyhe és némiképp gúnyos szánakozással tekint erre a hezitálásra, s végső válasza mindig a harsány dac és gúnyos győzelem partvonalai/sziklafalai között hangzik fel… Jobbadán a „bármi áron” ellenállás tónusában. Hisz a kötet is ezt tükrözi: a könyv tíz része (meg előhangja és Zárónyilatkozata) között végig a meggyőződés alaptónusa munkál:

„Megtanultam: alkalmazni a zen, az akaraterő, a nyugalom és a kitartás egy sajátos kombinációját… Aki harcol, annak nem szabad a félelem vagy a harag csapdájába esnie, a rejtőzködés és menekülés útjára lépnie. A harcos legyen olyan a ringben, mint egy nyugodt sakkjátékos. Az eszével győzzön” (250. old.).

Erős a látszat csalókasága, hogy olykor elég a haragvó válasz, de erről egyhamar kiderül, mennyire esélytelen.

„Minden korrupt hatalmi struktúra hazugságokra épül. Václav Havel szavaival élve: ’Ezért csak addig válik be, amíg az ember hajlandó hazugságban élni”. Ez pedig döntés kérdése, és ezt a döntést mindenkinek meg kell hoznia: ne éljünk hazugságban!” (uo.). Megtanulni nem haragudni, megbékélni azzal, hogy mások nem tudnak nem haragudni, s megtanulni hálásnak lenni, elvetni a mohó élet-elvárásokat, „nem szégyellni aki vagyok”, s megmaradni folytonos küzdésben…! „Azok, akik kezében a hatalom van, és ezt a hatalmat arra használják, hogy velünk kiszúrjanak: figyelnek minket és fikarcnyit sem hátrálnak, ha nem vagyunk kitartóak” (251. old.).

Nos igen, a kitartó dac meg a viselkedés-szabályok… Tolokonnikova a tanítónénis fölényt vagy jovialitást alighanem kikérné magának. De mert mozgalmár sokkal inkább, így kinyilatkoztat, következtet, elvár, serkent, próbára tesz, mozgat, lázít. Nem lamentál. Akkor hát mi végre a biblikus törvénykönyv, a morális elvárásokkal élő és programos felelősséget osztó magabiztosság? Ez is csak a polgári engedetlenség erőit osztja meg…

Az okfejtés első programpontja a szavak-tettek-hősök háromszögébe iktatott 1. szabály: Kalózkodj! – a „kalózok népköztársaságában”: ha a tettek eredménytelenek, akkor a szavakban kell keresni az inspirációt. Hávelben, Zbigniew Bujak szolidaritás-aktivistánál, vagy bárhol, ahol a kiszolgáltatottak hatalma még jelen van. Nem elfogadni ostoba parancsokat és kimerevedett, ám jobbára életképtelen társadalmi szokásokat. Mindenhol vannak „varázsdobozok”, melyek nem a lineáris társadalmi mozgalmak lassú lépései szerint, hanem a meglepetés-fegyvertárban gazdagok. A nyitottság lakozik ebben, az elfogadás, a belátás, a bizalom.

„A társadalmi mozgalmak nemlineáris logikája megkívánja az aktivistáktól, hogy figyelmes, érzékeny, hálás és nyitott gondolkodású teremtmények legyenek. Elvégre ők mind kalózok és boszorkányok, akik hisznek a varázslatban” (20. old.). A kalózkodás alapsorait Villon versével, Michel Foucault soraival, Thomas Paine szentenciáival indítja, 18 éves egyetemistaként dolgozatírás helyett filozófiatanárát a cselekvés ténylegességével kívánja eltántorítani a beadandó dolgozat megírásától – majd sajátos mozgalmi kompromisszummal éppen a cselekvés filozófiájáról ír értekezést mégis. A filozófiai példatár az emberi szabadságok legszebbikének a szólásszabadságot értékeli, Tolokonnikova az örök felforgató entitásban lát inkább morális feladatot…: „A punk létforma lényege, hogy folyton meglepetéseket okozunk” /…/ Nem tetszik a ’punk szubkultúra’ fogalma, ahol a punk egy rögzült képpel azonos. /…/ Kalózként az is a feladatom, hogy tanulmányozzam az életet és a világban előforduló politikai rendszereket. /…/ Sohasem lehet egyetlen állandó álláspontja, hiszen folytonosan úton van, mindig máshol nyit frontot” (25-26. old.).

’A mi dolgunk az, hogy bosszantó kérdéseket tegyünk fel. […] Elemi erő van az egyszerű kérdésekben. Drága elnök úr! Ha ön nagy hatalmú, gazdag és okos, akkor a nép miért él szegénységben? Nálunk, a városban miért fekete a hó? A légszennyezésről cikket író újságírók tényleg azt érdemlik, hogy halálra verjék őket?”

 

Az első fejezet az életpálya indulásába, a mindenkori számkivetettségbe, környezetpusztításba, a „jó kislánynak lenni” állapot elfogadásába belenyugodni és az intenzív élet hiányával járó lesunyt állampolgári státuszt elfogadni képtelenséggel indul. „Ha már mindenképp meg kell neveznem egy ellenséget, azt mondom: legnagyobb ellenségünk a közöny. Fantasztikus eredményeket érhetnénk el, ha nem kötne minket gúzsba a gondolat, hogy semmin sem lehet változtatni”. Ezért is a 2. szabály: Csináld magad! Ha nem várod meg, hogy megmondják, mit tegyél, akkor döntsd el, csináld magad, és ne hagyd, hogy belepofázzanak. Ha előadásra kérnek a barátnőiddel a punk feminizmus oroszországi állapotáról, s úgy látod, ilyen nincs is, ne mondd le, hanem teremtsd meg a mozgalmat. Nulláról kell kezdeni, de megéri. A fejezet az amerikai álom drabális hazugságának cáfolatával és a tehetség-szenvedély-bátorság-őszinteség drasztikus vállalásával, a Pussy Riot riadalmat keltő keletkezésével folytatódik (35-51. old.), morális kinyilatkoztatásokkal, filozófiai tanulságokkal, Dimitrij Alekszandrovics Prigorov példájával, aki a „fotelnacionalizmus” kritikájával egy provokatív fesztiválon adja elő a „neoszovjet / hidegháborús / rendőrállami imperializmus” bírálatát is. Szavak, tettek, hősök…, ismét és kitartóan strukturálva a személyest a közpolitikai ellenében, a közöst a kisajátított és elorzott ellenében, a tudást a tudatlan dölyf ellenében.

 

A 2012-es székesegyházi Putyin-ellenes tiltakozásért, a feminista és diktatúraellenes lázításért Tolokonnikova két év börtönt kapott. Itt olvasott, tanult, edzett, meditált, élve maradt. A 3. szabály: Vedd vissza a lázadás örömét! lényegében a személyiség autonómiájának létjogát, a túlélés és jövőre fókuszált megtörhetetlenség folyamatát hozza közelebb, szintúgy morálfilozófiai és mindennapi lételméleti interpretációban. Csakazértis-aktivizmus, mosolyképes túlélési rutin, makacs kitartás ül a fejezeten végig. Viszont: a további fejezetek (4. szabály: Hozd a frászt a kormányra!; 5. szabály: Kövess el művészetbűnt!; 6. szabály: Leplezd le a hatalmaskodást!; 7. szabály: Ne add fel könnyen! Tarts ki! Szerveződj!; 8. szabály: Szabadulás a börtönből; 9. szabály: Teremts alternatívákat!; 10. szabály: Légy, ami akarsz!) ilyetén konvencionális „recenzió-típusú” ismertetésével, okkal félek, éppen a legfőbb szerzői intencióknak mondok ellent… Nem próbálok frászt hozni az olvasóra, de ha az lehetek, ami vagyok, akkor nem elvenni próbálnám a felfedezés örömét, az olvasás tanulságait, a meggyőződés próbáját, hanem a Csináld magad! szabályra építve éppen az Olvasóra hagynám a találkozás közvetlenségét…! Annyit a „hozd a frászt” értelmében is sugallanom illene: ha a kivagyi csecsebecse-csevegés arcképcsarnoka alapján tetszene megítélni ezt az úrhölgyet, internetes fotók vagy mozgalmár pózok, sí-maszkba öltözött hajcihőzés vagy vidéki libáskodás gőgjével tetszene látni, amit előad, akkor egy kicsinyég tévedni tetszik. S még akkor is, ha a Putyin-ellenes villámcsődület után, s két évi börtönviseltség nyomán címlapokra kerülő személyiséget mint a LennonOno-békedíj, majd a Hannah Arendt-díj részesét, utóbb a Zona Prava jogvédő szervezet és az orosz börtönviszonyok ellen független hírportálon harcot hirdető aktivistát pusztán úgy ítélné meg legszívesebben, mint sikerképesen zajosan fecsegő csecsebecsét, amely világ-ismertségre vetemedett. A tíz fejezet nagyjából száz forrásmunkára épülő hivatkozással van kibélelve, szociológusok, jeles gondolkodók, filozófusok tan-téziseivel, politológusok érveivel, sajtóközlemények és hírportálok felmutatásával, amerikai és nyugati tapasztalatokkal, börtönviszonyok ismeretével, szociálpolitikai érvekkel, világnézeti álláspontokkal, morálteológiai inspirációkkal, közjogi benyomásokkal és főként saját életút-tapasztalattal. Egyaránt áll reá a csináld magad önállósága, a kalózság világképe, az ökologista felháborodás, a punk és feminista ellentmondás, a saját sorsot saját szótárral is gyarapító világnézeti merészkedés egész attitűdje. Kár lenne kevesebbre becsülni, mint Popovics művét, amely pedig igen zúzósan képviseli a bevezetőben utalt provokatív megosztó tónust, mégpedig a kor álszentségének leleplezése mellett egy kétségkívüli racionális értékrend, „értelmes erkölcs” morális megkövetelési feltételei nevében. Tolokonnikova saját jogon a köz jogát kéri és követeli a hétköznapi putyinizmusok elleni tiltakozáshoz. Fegyvere pedig igen sok szempontból példázatosabb, erősebb és fenyegetőbb minden ilyennél: „Kérd számon a hatalmasokat, és gyönyörködj a bukásukban!Makacs ellenállás és sokatmondó mosoly – ez legyen a fegyvered!”.

 

S ami talán nem kevésbé fontos, avagy legalább annyira meggyőző: mindezt elmondani értelmét látta. Mosolyogva, és ellenállóan. S akkor is, ha rendkívüli ellenállása sokak szemében csak megtagadás, feminista anyatigris-kurjantás, politikai hajcihő, csecsebecse-fecsegés, nem több…

---

[1] A kétkedők számára javallott a mű részeinek vagy egészének bűvös lapozgatása: https://mek.oszk.hu/02900/02959/02959.htm

[2]  lásd Krasztev Péter tanulmányát a Kultúra és Közösség 2019/4. számában, http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2019/4/02_Krasztev_2019_04.pdf

[3] lásd ehhez Somfai Kara Dávid vagy Sántha István kutatásait, Sántha István – Szafonova Tatiana 2009 ’Mítoszban élni’ és a sámánkodás gyakorlata a Bajkál-tó környéki ehirit-burjátok körében. In ETHNO-LORE, XXVI: 191-204. MTA Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve, Budapest.

[4] HVG könyvek, Budapest, 2019., 288 oldal

[5] Popovics kötetéről részletesebben írtam a Családi Kör hasábjain, S legyen belőle erőszakmentes forradalom címen (2007. szeptember 14).

[6] https://koncertblog.hu/puncik-putyin-ellen-pussy-riot-theatre-az-akvariumban/

A. Gergely András legutóbb a Szöveten:

A.Gergely András: Migráns morál, világhíres tudás – avagy Pamuk misztikus hajója