Huszonötök társasága (A Szövet irodalmi összeállítása)(I.)

Kiss Tamás alkotása

Tisztelt Olvasók! Irodalom- és művészetkedvelők!

Az alábbiakban a Szövet fennállásának egyéves évfordulója alkalmából készült összeállításunkat olvashatják. A szerzők a magazin állandó munkatársai, akik az elmúlt év folyamán a legtöbb alkalommal publikálták alkotásaikat a Szövet feleületein.

• 

• 

• 

• 

• 

Debreczeny György

becsengettek a változó idők

kollázs

a hús és a vér páriája
nem fogja most felolvasni a tengert
várakozik a tudattalanban
nem lehet elköszönni tőle
terelgeti pásztoróráját az éjszakai vendég
a bánat királyát reménnyel
ki merészelte felpofozni?

várakoztunk a koponyaházban
talpig Dengue-lázban
talán minden szédület csak várakozás
a nagyúr a tudattalanban szédeleg
de már megint el tetszettünk késni
becsengettek
a változó idők

de nem ment
de nem mert kaput nyitni senki
*

függöny maradsz
az első függőség után
magadat elfüggönyözöd
az első karnis is csak szédület
húspárnád elzsírosodik
vérpárnád megalvad
tudattalanod elköszön a várakozástól
a bánat pásztoróráját
felpofozza az éjszakai vendég

függő maradsz az első függönytől
pedig olyan szép virágmintás
ki merészelt becsengetni
illetlen időben a koponyaházba
talán egy karnis vagy csipesz
le tetszettük késni a Dengue-lázat
a nagyúr ott vakarózik a tudattalanban
talán minden kapu csak szédület
de a várakozástól

szédelegve nem lehet szépen elköszönni

Bartha György

(egyet visszalépek)

akkor is vágyakozás (várakozás) volt
valakik gyertyákat gyújtottak a romok felett

a lehullott könnyeiket sirató fák között
meleget adtak az apró őrtüzek

a gyászfák sűrejében egy
még alig látható

alig kiszámíthatóan ám erős akarattal
életerős fenyő nevelkedett

Márkus László

levél a sorstól

milyen válaszokat hordozhat a szél
ha lelked némaságra kárhoztatja elméd
a ráció gát min alig bukik át lényed esszenciája
üss rajta rést hadd áradjon szét
tegyen termékennyé minden magot
mit e műveletlen ugaron szövegekbe temettél
ne félelmeid uraljanak
mik sötét árnyként zabálják fel körötted a fényt
mely felé csillagvirágos iszalagként törnél
a benned burjánzó eszme tiszta és éltető
ám ha nem lel kiutat zavaros lőrévé lesz
s újra erjedve szétveti csended miben élsz

Híres B Ede

Egy évvel öregebb lettem veled

régi telek havából
gyúrok egy óriás hógolyót
belegyúrom mindenem
örömöm-bánatom
az összes hatvanöt évem
feldobom az égre
s élvezem ahogy lehullva
beteríti a földet

Kiss Tamás

Egymásra hajigált szavak

Mint tűzre dobált fadarabok
Elégnek elmennek az idővel a semmibe
Feledés mindennek a vége
De a frázisok lassabban égnek
Ki tudja miért?
„Magyarország előre megy nem hátra!” (2021)
Na ja, üldözi az időcsatornák trágyája
Télen kis cinkék ülnek zúzmarás ágakra
Fakopáncsok berregnek matatnak a tájban
„Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!”
Mi itt boldogok vagyunk, mint „Anyám tyúkja”
Már a városban is a kutyák uralkodnak
Csaholva törik meg a szóra nyíló ajkakat
A könnyek a negyedik agykamrában ragadnak
A fagyvilágban végleg elapadnak
Ököllel veri a magány a lélek ajtaját
Alkohol mossa el a vágy hőfokát
Kopott macskaköveken csúszik el a sár
Úgy tűnik sohasem lesz reggel már
Pedig ma is
Eljött a másnap
Csak nincs többé társad
Ne mutass másra
Te voltál a gyáva
A műved elkészült!
Zavartan hadarod tova napjaidat
Félelmes restség-rohamban kergeted idődet
Reszketve várva végső hajnalodat
Ne izgulj megleled hantodat
De előbb meg kell tanulnod örökre
„Mi nem magunkért fürdünk, hanem a boldog jövőért!” (1957)
Hol ebbe hol abba hol így hol úgy de befürödve
Tán nem volt mindig pénzed cipőre?
Mert össze-vissza hajigáltad a szavakat
Fadarabok helyett égetted magadat
Fogadjunk hogy a leendő Fudan egyetem magyarságkutatója
Pekingben vesz majd jojót magának!
A gátlástalanság-folyamok meg csak zúdulnak
Mint pocsék focimeccseken az elcseszett beadások
„Mi nem hagyunk magára senkit sem”
Legfeljebb te önmagadat
Hiszen „Együtt sikerülni fog!” De mi?
Pörkölt galuskával és pálinkával
Az évek meg jönnek és mennek
Lényegtelen terefere visszhangok huzatjában
Múlik el az értelem az elme hamvadó szikrájában
Hogy túróstészta-élményekről böföghessen
Sok milliónyi letompított covid sújtotta halandó
Miközben megújulva lángol a szavak hazugság máglyája
„Hajszál híján” idők egymást követő rémületében
BUÉK helyett UÉK mert csak új évet kívánhatok
Boldogság?
Ha még egy darabig megúszhatod a halálodat
Szétgyötört lelkeddel mások testét temetve
Szépségesnek hangzó zokogós szavakkal
Ennyi volt most de egyszer ennyi sem lesz
Mondja most magának és másoknak egy lázongó AgySzövet.

• 

• 

• 

• 

• 

Rigó Tibor

[Mint törött ablakon…]

Mint törött ablakon a
kiszökő meleg
amit a megrepedt kályha ont
és mintha tüdeje fájna
közben köhög vagy ahogy épp
jó anyám mondaná brekeg és
közben talán
fel is megy a láza mikor rozsdás vascsövét
vörös mázba mártja
áh de mit csűröm csavarom
hisz a szép szó nem segít azon
ami rág mar
és árad fel bennem a fájdalom
akár a huzat
a kitört ablakon
ünnep van
falun és városon
oson az áhítat
a jeges utakon
valami hiányzik valami fáj
mert ilyenkor feltör bennem
bűnös vagy tehát
önző lásd
magadba zártad
a fényed
kis Jézus jászlánál
a szeretet éled
te mégis önmagad
téped marod
szívedet vájja ezer
vaskarom
tudom mondom magamnak
de fáradt már bennem a lélek
óh mennyi sebből
folyik el a vérem
ünnepet fest
mert a hó
mi a karácsonyt
szentté tenni hivatott
már elolvadt régen
de a tavasz még távol
és addig csak hízik a jégkéreg
mi dermeszt és magába köti
amit tudni adnék
még
a létnek
maradok hát mégis magányos megkötött lélek.

Aranyi László

Köves István

A költő bevégzett dolgai

Előbb csak az apró
a köztes mozdulatok
hiánya sajgott a szememben
a kaszálás ősi
„lépés-fordulj-dönts-teríts”
rítus ritmusa
ahogyan az olajos kéz
egyetlen hosszú kortyra magasba lendíti
a harmatosra hűlt kék-fehér tejesüveget
a kocsisé amikor
csizmasarka már a hágóvasat keresi
de marka még a szárat szorítva
a bakra terített pokrócon tapad
a gyaluforgácsot elsimító
a kovácstüzeket fújtató
a vásárban parolázó
ahogy a dohogó mozdony
tüzes torkába szenet lendít
ahogy a virtus egymásnak feszíti
ahogyan csontig töri a taliga
ahogy egy csöpp kendőt szemérmesen
lenget is meg nem is
ahogy a gyász könnyét ráncba maszatolja –
s ma este
félbehagyott világmegváltásaim torzói
összerántották e részhiányokat
s esküdni mernék
boldog újra csak
a tisztességgel elvégzett munka végtét követő
derékropogtató fölegyenesedések
szerszámnyélre roggyanó támaszkodások
lisztes asszonykezek kötőbe súrlódása
hószín mennyezetre vetett égő pislogások
világában lehetek én
s a mellemet feszítő sújtólég is
ott úgy röppenne el belőlem
mint büszke megelégedett
mindent feloldó sóhaj
pántlikalengető tavaszi szél.

Tóth Gabriella (Toga)

Összeomlás

Összeomlás fenyegeti a határt,
míg a gátat újrafoltozni
csak hittel lehet.
A varrat szakadása mögött
burjánzik a gyom,
sebre sósav,
míg a váz marad, a hús foszlik,
és bűzölög.
A baljós jelek fakírként feszítenek,
szúr és fertőt terjeszt az indulat.
Az utca hat,
s míg agyában zúg a félelem,
meztelenre vetkezve boncolja önmagát.
Hova tűnt az álmodó diák,
miért foltos az utódra varrt ruha,
miért lyukas a kép,
és az ecset miért puha?
A színes falak, a mázolt égi kék
ricsaj, sosemvolt emlék,
ellentmondások között villámló jelen.

Toga
2021.12.23.