Maros Márk: Most
Már egészen sötét volt, mikor a paranccsal
felé intett
Már egészen sötét volt, mikor a paranccsal
felé intett, bár arcára fintor ült ki, mégsem
ellenkezett, csak lebukott rögvest, és neki
kezdett némán, az elszökött verejték szinte
égette a sötétben bőrét, miközben kezeivel
szorgosan kikaparta a terméketlen földet,
igyekezete ellenére lassan ment csupán,
már hajnalodott, mikor végzett, a dolgára
intő pedig a kész gödör fölé hajolt, aztán
mély elégedettséggel arcán, biccentett egyet
a kimerültnek, most már csak egy dolog
van hátra, mondta, miközben a gödörben
álló sebes kezébe nyomta a nagy lapátot,
hogy az ettől feldühödött azzal üthesse agyon.
Maros Márk verse legutóbb a Szöveten: