Ocsovai Ferenc: Keresetlen ajándék

Amikor végre meggyűlöltél
és teljesen megundorodtál tőlem:
vajon mit csináltál verseskötetemmel,
amit ajándékba vélt-remélt szeretetedért
adtam neked? Összegyűrted? Széttépted?
Mint hagymát és tűzifát, összeaprítottad
és szánalmas cafatokra vágtad?
Szemétre vetetted? Elégetted?
Eltemetted? Papírgyűjtésre szántad?
Iratmegsemmisítőbe tetted?
A kutyád szájába raktad?
Kibéleltél vele valamit?
Hajtogattál belőle valamit?
Vagy felitattál vele valamit?

Ha igen, mit: festéket, tintát,
könnyet? Vagy a jegyzeteidet
és a kottáidat firkálod lapjaira?
Netán a többi hirdetésekkel teli
újságpapír sorsában osztozott?
Vagy mégiscsak megmentetted:
továbbajándékoztad valakinek?
Vagy egy rejtett sarokba dugtad,
mert látni sem bírod, hiszen rám
emlékeztet, vagy ugyanott figyel
a polcon a többi olvasatlan között,
csak már nem izgatja kíváncsiságodat
és hagyod porosodni, vagy ott van
az ágyad mellett, még a könyvjelző
is benne van, amíg tollal jelölöd be
kedvenc verseidet belőle és úgy sírsz,
amikor a takaró alá bújva, magányos
estéiden olvasod, mert még most is rám
gondolsz? Nem, ez utóbbi mégsem lehet,
hiszen tudom, annak a koszos könyvnek
mégiscsak darabokban, valahol
egy kukában kell azóta lennie…