2024.06.17.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Czini Zoltán: Levelek Újvidékről a második világháború idejéből

Czini Zoltán: Levelek Újvidékről a második világháború idejéből

5 min read
Az 1947-ben született Petneki Katalin nyugdíjba vonulását követően kezdett el foglalkozni édesanyjának, Petrich Katalinnak (a könyvben inkább Kató) a hagyatékával (levelek, különféle dokumentumok). A hagyatékban talált 1941 és 1946 közötti időszakból származó iratok történelmi/helytörténeti értékkel is bírnak, ugyanis ezek döntő többsége beszámol az akkor Újvidéken tartózkodó rajztanárnő (Petrich Kató) hétköznapjairól, így festve színes képet az akkori újvidéki oktatásról és kulturális életről, de a tanárnő magánéletébe is betekintést nyerünk.

Petneki Katalin: Újvidéki emlékképek. – Újvidék: Forum Könyvkiadó, 2022

Az 1947-ben született Petneki Katalin nyugdíjba vonulását követően kezdett el foglalkozni édesanyjának, Petrich Katalinnak (a könyvben inkább Kató) a hagyatékával (levelek, különféle dokumentumok). A hagyatékban talált 1941 és 1946 közötti időszakból származó iratok történelmi/helytörténeti értékkel is bírnak, ugyanis ezek döntő többsége beszámol az akkor Újvidéken tartózkodó rajztanárnő (Petrich Kató) hétköznapjairól, így festve színes képet az akkori újvidéki oktatásról és kulturális életről, de a tanárnő magánéletébe is betekintést nyerünk.

            A mintegy százötven oldalas könyv az előszót követően öt részre tagolódik. Az első részben történelmi áttekintést olvashatunk a második világháborúban bekövetkezett impériumváltás újvidéki történéseiről, valamint megtudjuk, hogy Petrich Katalin 1941-ben hogyan került a Duna-parti városba. A magyar intézményrendszer megszervezéséről, a város akkori vezetéséről, továbbá a visszacsatolt Délvidékre küldött magyar alkalmazottak – köztük a szerző édesanyja – helyzetéről is rövid áttekintést kapunk.

A legterjedelmesebb egység a kötet második egysége, amely a Munka és hétköznapok (1941‒1944) címet viseli. Ettől a fejezettől kezdve a Petrich Kató által ‒ főleg az apjának ‒ írt vagy a neki címzett levelek kerülnek a vizsgálódás középpontjába, amelyekben az újvidéki oktatás 1941-es megszervezéséről és elindításáról, a diáklétszámról és az osztályok nagyságáról, a tanulók nemzetiségi összetételéről, és a rá háruló feladatokról, az ezek megvalósítására irányuló kihívásokról stb. értesülünk. Továbbá bemutatásra kerülnek a tanárnő lakhatási körülményei és az akkori életkörülmények ‒ a levelek számtalan utalást tesznek az árakra, illetve a hiánycikkekre ‒ is. Ebben az egységben kerül leírásra az újvidéki hideg napokként emlegetett razzia is, bár Petrich Kató ezeket a borzalmakat nem részletezi leveleiben ‒ nyilván nem mert róluk semmilyen konkrétumot papírra vetni ‒, ugyanakkor a hagyatékában megtalálható a razziáról szóló hirdetmény, illetve a más visszaemlékezésekre történő hivatkozásokban utalásokat olvashatunk a razzia következményeire ‒ az iskolákban megcsappant az izraelita vallású diákok száma stb. ‒ vonatkozóan.

A harmadik egység Újvidék kulturális életének a bemutatására vállalkozik a tanárnő leveleinek a függvényében. Bár Újvidék Magyarországhoz való visszacsatolását megelőzően is léteztek már kulturális szervezetek ‒ pl. a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség (DMKSZ) ‒, de a magyar nyelv és kulturális élet újbóli térhódítása csak ezt követően valósult meg. A Délvidéki Szépmíves Céh éppen a DMKSZ szárnyai alól nőtte ki magát, amely művésztelepet tartott fenn a városban. A céh tagjai voltak a képzőművészek is, s köztük volt Petrich Kató, a nemrégen Újvidékre helyezett rajztanárnő is, akinek a grafikáit, festményeit, akvarelljeit stb. többször is kiállították. A képzőművészeti élet mellett az újvidéki zenei élet is leírásra kerül, amely a szerző édesanyjának magánélete szempontjából is igen fontosnak bizonyult, mivel Újvidéken ismerte meg Petneki Jenő karnagyot, a későbbi férjét, aki 1942 és 1944 között a Délvidéki Konzervatóriumban tanított, kórust szervezett és hangversenyeket is adott. Az újvidéki zenei élet gazdagságáról több újság is rendszeresen beszámolt.

A könyv negyedik egysége az állami szolgálat befejezéséről és az újbóli otthonkeresésről szól. Ebben a fejezetben kerül bemutatásra az utolsó, igen rövid ‒ 1943 novemberétől 1944 húsvétjéig tartó ‒ újvidéki tanév, a néprajzi gyűjtőmunka és az ebből a célból tett utazás, valamint a Petneki Jenővel kötött házasság is. Az apának írt levelek ekkor megritkultak, de a csekélyebb számuk ellenére kiolvasható belőlük a bizonytalanság, valamint központi helyet kap bennük az apának a Budapest bombázásáról szóló beszámolóira való reflektálás. Megtudjuk, hogy az 1944-es újvidéki események következtében kiégett Petrich – akkor már Petneki – Katóék lakása, s hogy szinte mindenük odaveszett, ezt követően pedig gyakorlatilag földönfutókká váltak.

A könyv utóhangja jelenti az ötödik egységet, ami igen rövid, de lényegre törő. A Petneki házaspár életének későbbi alakulásáról informálódhatunk, továbbá megtudjuk, hogy bár az Újvidéken maradt kollégákkal a későbbiekben nem tartották a kapcsolatot, de az onnan Magyarországra emigráltakkal igen. Petrich Kató a háborút követően még néhányszor megfordult Újvidéken, s felkereste azokat a helyszíneket, amelyek meghatározták életének azt a néhány évét, amit a városban töltött. Tanítványai sosem feledkeztek meg róla, több osztálytalálkozóra is meghívták.

A könyvben mindvégig megfigyelhető az arra való törekvés, hogy a különféle történelmi forrásoknak és elsősorban a lábjegyzetekben olvasható magyarázatoknak és forrásmegjelöléseknek fontos szerep jusson, mivel ezek által kerülnek a levelekben olvasható leírások, állítások, tények verifikálásra, alátámasztásra. A levél műfaja elsődlegesen a szubjektív meglátások terepe, a történelmi forrás egyik típusa is egyben, de egyéni meglátásai miatt a benne foglaltakat mindig megkérdőjelezzük, egészen pontosan a benne leírtak igazolása konkrétabb források bevonásával történik. Az Újvidéki emlékképek című kiadvány ezt az eljárást következetesen alkalmazza. Az elsődleges forrást a magántulajdonban lévő levelek, naptárbejegyzések, okmányok, kinevezésekről szóló iratok, fényképek és képzőművészeti alkotások jelentik, viszont számos korabeli ‒ többnyire az interneten is fellelhető ‒ újságcikkre, tanfelügyelők hivatalos jelentéseire, korabeli iskolai évkönyvekre, doktori disszertációkra, néprajzi kutatásokra stb. is hivatkozik, amelyek a magántulajdonban lévő forrásokat hitelesítik és kiegészítik. Minden fejezet végén fényképek találhatók, amelyek még inkább hozzájárulnak ahhoz, hogy a mai olvasó számára „életre keltsék” a levelekbe foglaltakat.

            Petneki Katalin Újvidéki emlékképek című könyvét nemcsak azoknak érdemes felütniük, akik ismerik Újvidéket, hanem azoknak is, akik betekintést szeretnének nyerni az 1941 és 1944 között a visszacsatolt területeken tevékenykedő állami közalkalmazottak hétköznapjaiba, tevékenységébe, továbbá azoknak is, akik kíváncsiak az akkori – húsz év után ismételten újraszervezett – magyar intézményrendszer által felkínált oktatási, kulturális stb. lehetőségekre. Mindezekről elsősorban úgy szerezhetnek tudomást, hogy az adott időben a helyszínen tevékenykedő tanárnő beszámolóira/leveleire hagyatkoznak, de a leírtakhoz kapcsolódva számos más forrásba is betekintést nyerhetnek.

Czini Zoltán

Czini Zoltán írása legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.