Kiss Tamás: MI AZ? – Upanisad-traktátus

Kiss Tamás alkotása (Részlet)

„Az első mondat jön majd magától, annyira igaz, hogy minden pillanatnak megvan a maga, tudatos gondolkodásunktól független gondolata, mely nem vár mást, mint hogy kimondassék” – írja André Breton, „A szürrealista varázsművészet titkai” című művében…)

És a második mondat? És az összes többi?
Vajon minden kiejtett, leírt szavunk és mondatunk tudatos gondolati tervezés eredménye? Vagy, úgymond, automatikusan jön a gondolatok és a szavak egymáshoz illesztése, minden előzetes, érzékelhető megfontolás nélkül, s mint szertelenül csobogó patak ömlik belőlünk?
Avagy a megfontolás oly sebességgel történik, hogy azt a tudat nem képes észlelni, hanem egyszer csak megszületik a gondolat, vagy azok fonalai, és írással, beszéddel kiáradnak…
Annyira hirtelen és oly sebes, hogy már-már „tudatos gondolkodásunktól független” jelenségnek” látszik. Követhetetlen? Igen. Vajon a folyamatosan beszélő, ha nincs előtte leírt szöveg, amit felolvas, akkor pontosan tudja, hogy beszélgetésében, beszédében, mi is lesz a következő mondata? Elméletileg tudnia kell, mert ha nem tudná, akkor zagyvaságot mormolna…De valljuk be, nem tudatosul senkiben sem ez a jelenség. Hirtelen, a meglepetés erejénél is sebesebben születik meg ebben a forgatagban valami. Tán egyfajta értelem, értelmesség működik valahol, melynek észlelése és követése követhetetlen, de Van, mert
működtet. De MI AZ?
Az ember „értelmes lény” (Homo sapiens), mert esze van.
De MI AZ AZ ÉSZ?
Netán a neocortex idegfonalainak, csoportjainak, sejtjeinek bizonyos tömegeit, csoportjait értjük alatta? Rá lehet mutatni, hogy „ott van az ész, azok működtetik!” ? Nem! Észközpont nincs! Akkor MI AZ, amitől van eszünk? MI AZ, ami által képesek voltunk megalkotni ezt a fogalmat? Netán az eszünkbe jutott? De mi hozta az eszünkbe? És hogy-hogy meg tudtuk alkotni? De miért nem tudunk mélyebbre ásni? Miért nem vagyunk képesek kikutatni, rájönni, hogy mi által és hogyan működik az ész? Nincs válasz, legföljebb mellébeszélés…
Illetve van egy válasz, az egyetlen lehetséges. Íme:

  „Ami az észben lakozik, de más mint az ész, amiről nem tud az ész, ami az észt megjeleníti, ami az észt belülről vezérli…” MI AZ?

Az ember azért is értelmes lény, mert gondolatai vannak.
DE MI AZ A GONDOLAT? Miből sarjadnak az egyes gondolatok, és mi működteti a gondolatfolyamokat? Van gondolat-központunk? Nincs, vagy megállapíthatatlan? Mire megy vele a neurobiológia? Semmire…Megtalálhatják? Nem…
Talán csak ez a válasz lehetséges?

   Ami a gondolatban lakozik, de más mint a gondolat, amiről nem tud a gondolat, ami a gondolatot megjeleníti, ami a gondolatot belülről vezérli…MI AZ?

Az ember azért is értelmes lény, mert mondjuk: esze és gondolatai által is képes a megismerésre. DE MI AZ A MEGISMERÉS?
Van olyan agyközpont, ami megismer? Pontosan nem lehet tudni…Van olyan központ, hogy ész és gondolat? Nincs…Mégis, úgy gondoljuk, hogy ész és gondolat nélkül nincs megismerés. Ez oké…
Csakhogy nem tudjuk mi vezérli az észt és a gondolatokat…Így aztán a megismerés jelenségét ismeretlen és felderíthetetlen okokkal vagyunk kénytelenek megmagyarázni…
Itt sem lehet más a válasz?

   „Ami a megismerésben lakozik, de más mint a megismerés, amiről nem tud a megismerés, ami a megismerést megjeleníti, ami a megismerést belülről vezérli…” MI AZ?

A sokat tanuló, olvasó ember lehet bölcs is. De mi az a A BÖLCSESSÉG?
A kérdés már eleve abszurd, hogy létezhet-e bölcsesség-központ? Biztosan nem…
Esetleg tudás-központ? Lehet, hogy az egész neocortex (agykéreg) egy hatalmas tudásközpont, avagy ismeretszerzésre tudásra „differenciált” „rendszer”. De mit mondtunk ezzel? Nem sokat, legfeljebb egy enyhe valeriana-effektust érhetünk el: megnyugtatta magát a kutató…
Mellesleg: mitől lehetek bölcs? Tán a hatalmas információtömegektől? Aligha…

  Ami a bölcsességben lakozik, de más mint a bölcsesség, amiről nem tud a bölcsesség, ami a bölcsességet megjeleníti, ami a bölcsességet belülről vezérli… MI AZ?

De ez még semmi…Ugyanis van valami olyasmi, valami totálisan MÁS és roppantul fura jelenség, melynek neve: ÉLET. Kérdés: MI AZ ÉLET?

„Arra a kérdésre keressük a választ, hogy mitől élő az élő, miért különbözik alapvetően az élettelentől, hol az élő és a holt határa, mi a titka az élő szervezetek speciális, mindentől eltérő, de az összes élőre jellemző tulajdonságainak?” – írta Gánti Tibor professzor, aki szenvedélyesen kereste e titkot. (Gánti Tibor: Az élet általános elmélete. – Műszaki Könyvkiadó, 2000., p. 17.). Gánti nem csodákban gondolkodott, és megpróbált hinni a „de novo”, avagy „spontán életkeletkezés” jelenségében, „ezredmilliméternyi átmérőjű gömböcskék” genezisében, de, mint írja: „…senki sem tudja, hogy egy ilyen spontán képződött…gömböcskén mit, vagy miket kellene mérni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, él-e vagy sem. Senki sem tudja, hogy mit kellene mérni, mert senki sem tudja azt sem, hogy valójában mi is az, hogy élet.” (p. 21.). Sajnos, ezekben a kutatásokban, a végső ok megtalálása tekintetében nem segítenek a mérések, mivel az életjelenségek okozói mérhetetlenek. Mérhetetlenül kicsik, vagy éppen mérhetetlenül gyorsak, és mindenhol ott vannak, átalakulásaik (ontofenomenológiai transzformációik) pedig az emberi agy vonatkozásában már a filozófia „tárgyköreibe” csúsznak bele…Ha tetszik, ha nem…
Nem véletlenül jegyzi meg könyveiben, hogy „Arra a kérdésre ugyanis, hogy mi az élet, a biológusok nem nagyon kívánnak felelni.” Miért is nem? „Mert bármennyire hihetetlen, a tudomány úgy keresi az élet keletkezésének útját-módját, hogy azt sem tudja, mit is keres tulajdonképpen.” (p. 21.).

  „Ami minden lényben lakozik, de más mint minden lény, amiről nem tud semmilyen lény, ami a lényeket testként felölti, ami a lényeket belülről vezérli…” MI AZ?

Létezhet ennél jobb, pontosabb definíció az ÉLET-ről? Aligha…

UTÓSZÓ

Volt szerencsém ismerni Gánti Tíbort. Csodálatos műveltségű, zseniális ember volt, akivel élmény volt beszélgetni. Élő példája volt annak, hogy filozófiai, bölcseleti műveltség nélkül nem lehet értelmes, meglepetést hozó kérdéseket feltenni a tudományban. A biológia tudományában pedig végképp nem, hiszen ott az élő lét tényleges alapjait keressük. Lehet, hogy ebben a kérdésben mindörökre kutatók maradunk…

Az idézetek a „Brihadáranyaka-upanisadból” származnak, Tenigl-Takács László (1998) fordításai alapján. (Ursus Kiadó).