Csontom hámlik,
szívem szilánkosul.
Vérben a határig –
innen és túl –
tekintetem kivirágzik.
Lábad szikkad,
leheleted porzik.
Semmiléten kín vagy.
Lennél holtig –
világból már kikapartak.
Kérges a föld,
jégkristályból a fű.
Csak a bomló hús zöld.
Kérészéletű
az is, aki sosem lesz bölcs.
Handó Péter verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?