A részleten talán átdereng
az egész, kételybe kapaszkodj,
így nézd a nehezedő esést,
ezt a körkörös zuhanást, tudd,
egyedül, ami lehull, az marad
csak fönn, és hogy sorsodat
a véletlen írja, mert kőbe vagy
vésve apró betűkkel, és felelj
a visszhangnak, ha szólít,
talán majd remegsz, ha kérlel,
talán majd csontjaid könnyű
egymáshoz ütődése lesz
válaszod, míg állsz a felfelé
süllyedő kertben és nézed,
ahogy az első csepp lehull,
hogy talán nevet az ég, hogy
talán sír, de egy dolog biztos,
esik.
Maros Márk verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?