vázold fel, hogy mennyit élnél,
ennyi nyárnál, ennyi télnél,
lassanként már felragyognak
szívedben az elhagyottak
hiszen széppel telve pince,
telve padlás, lelked kincse
itt fekszik már kiterítve,
és hogy az éj bekerít-e,
arra várod még a választ,
mert amit az ég alá raksz
az örökre ottmarad tán,
föld indultán, hold szakadtán
is megpihensz a fák alatt,
és amerre a vágy haladt,
arra te is tovább baktatsz
szíved mélyén virágmatrac
Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?